Alapvetően átképzéssel tervezi megoldani a szaktárca az egészségügy átalakítása miatt munkanélkülivé váló szakdolgozók elhelyezkedését. Az illetékesek által mobilitás-programnak nevezett akció lényegéről az Egészségügyi Minisztériumban (EüM) annyit mondtak, hogy a munkaerő átszervezését differenciáltan, a regionális szükségletek figyelembevételével kívánják végrehajtani. Az az orvos vagy egészségügyi szakdolgozó, aki jelenlegi otthonától távol vállal munkát, támogatást kapna az elhelyezkedésekor. A szaktárcánál egyelőre nem tudták konkrétan megmondani, hogy ki, mikor és milyen típusú támogatást kaphat, illetve a lakásvásárláshoz tervezett hitelt milyen formában kell majd törlesztenie. Lapunk értesülése szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által koordinált program részleteiről majd csak azt követően tudnak részletes felvilágosítást adni, ha az elbocsátandókról tételes adatokat kapnak a kórházaktól.
A NAPI Gazdaságnak név nélkül nyilatkozó orvosok szinte egybehangzóan azt mondták, hogy hiába az átképzési, illetve letelepedési támogatás, egy több szakvizsgával, több évtizede praktizáló szakember nem szívesen változtat. Ráadásul a minisztérium által felvázolt programokban az áthelyezendő orvosok családjáról eddig nemigen esett szó. Az EüM szerint a reformnak nem áldozatai az elbocsátott dolgozók, hanem az elsők, akik érzik a változás szelét. A szabad demokrata vezetésű tárcánál úgy nyilatkoztak: több évtizedes rossz hagyományt sikerül ezzel felszámolni, hiszen az egészségügyi reform eredményeként megszűnik az eddigi röghöz kötöttség az egészségügyben.
Noha a mobilitás-programot májusban indították, a szaktárca felelőse megkeresésünkre nem tudott reagálni, mivel éppen szabadságon volt. Jobb híján feltárcsáztuk az úgynevezett mobilitás-központ telefonszámát, ahol szintén nem sok eredménnyel jártunk. Jóllehet Horváth Ágnes egészségügyi miniszter néhány napja azt nyilatkozta, hogy a központ a nap 24 órájában, a hét minden napján fogadja a hívásokat, a megadott telefonszámon egy üzenetrögzítő jelentkezett.
A mobilitás-program bejelentésekor Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyi ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy két hónapon át lehet pályázni a program keretében folyósítandó támogatásokra, ám a pályázat szinte csak formalitás, hiszen a feltételek teljesítése esetén – jogosultsági alapon – jár a támogatás minden közfinanszírozású egészségügyi intézményben dolgozó szakdolgozónak és orvosnak. Most 500 millió forintot különítenek el a célra a munkaerő-piaci alapból, ám ha ez kevésnek bizonyul, bővítik a keretet. Az áttelepülési támogatás odaítélésének egyetlen feltétele, hogy legalább egy évig maradjon az új munkahelyén a dolgozó. Ha a munkaviszonya neki felróható okból előbb szűnne meg, a támogatás időarányos részét vissza kell fizetnie.
A támogatás mértéke a régi és az új lakóhely közötti távolságtól függ. Aki például 50 kilométernél nagyobb távolságra vállal munkát és azt minimum egy évig el is látja, egyszeri, háromhavi illetményének megfelelő támogatásban részesül. Ez 300 kilométernél nagyobb távolság esetében pedig már 12 havi fizetésnek megfelelő összeget jelent.
A mobilitás-program részleteiről a legtöbbet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) honlapjáról lehet megtudni. Az itt található tájékoztató szerint az ágazatban foglalkoztatottak munkanélkülivé válása elkerülhető. A fekvőbeteg-ellátás 10 százalékos kapacitáscsökkenése több mint 1500 orvost és csaknem hatezer egészségügyi szakdolgozót érint. A felszabaduló szakembereket lehetőség szerint át kellene csoportosítani a korábban kialakult regionális létszámhiány kompenzálására. A humánerőforrás átszervezését differenciáltan, a regionális szükségletek figyelembevételével kell végrehajtani. A program résztvevői különböző, álláskeresést támogató szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Ennek keretében – az ígéretek szerint – lehetőség nyílik kézikönyvek biztosítására, készségfejlesztési tréningek bevezetésére, állásbörze szervezésére földrajzi régiónként, folyamatos gyakorlati támogatás nyújtására az álláskeresésben, valamint egyéni konzultációra. Folyamatban van az új otthon teremtésének elősegítése érdekében a közszférában dolgozók lakáshitel-felvételi lehetőségének szélesítése, vagy egy egyszerűsített eljárás keretében hitel biztosítása állami készfizető kezességgel – olvasható a tájékoztatóban.
