Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Az elmúlt napokban a színlelt szerződések körül dúló vihar mennyire viselte meg?
– Egyáltalán nem viselt meg, de az meglepett, hogy egyesek mennyire csodálkoznak, ha kiderül: a törvényt be kell tartani. A színlelt szerződések megrövidítik a közösséget. Az egészségügy területén való alkalmazásuk különösen abszurd, hiszen ezekből a járulékokból finanszírozzuk magát az egészségügyet. Két és fél éve tudható volt, hogy ennek most vége lesz. A kórházak nagy többsége fel is készült erre, és gond nélkül működik. Néhány kórház későn ébredt, és elkövette azt a hibát, hogy június 30-án egyszerűen szerződést bontott jó néhány orvosával.
– Amikor önt kinevezték miniszterré, több szakmai szervezet is felszisszent, gondolva az ön keménységére. Ez a keménység elég lesz arra, hogy keresztülvigye elképzeléseit azon lobbicsoportok ellenében, amelyek az elődjei próbálkozásait akadályozták?
– Én abban leszek kemény, hogy a szűkebb lobbiérdekek helyett a közérdek érvényesüljön jobban. Ennek érdekében viszont minden kompromisszumra kész vagyok, pontosabban minden jó megállapodásra, rosszat azonban nem kötök.
– A választások előtt a háziorvosok úgy felháborodtak a kötelező adatszolgáltatáson, hogy sikerült azt szeptemberre tolni. Bár a felkészülési idő valóban rövid volt – ezért indokolt lehetett a csúszás –, de volt ennek egy olyan kicsengése, mint ha az akkori vezetés attól félt volna, hogy az orvosi rendelőkben veszti el a választásokat. Nem fél hasonló eseményektől?
– Nem félek, mert átkerült ugyan szeptemberre a kötelező adatszolgáltatás, de ha jól tudom, októberben újból választások lesznek. Ha valaki nem akar valamit megcsinálni, mindig talál rá jó okot. Úgy gondolom, ahogy ez az eset, úgy a színlelt szerződések ügye is jelzés volt arra, hogy a törvényeket igenis be kell tartani. Ha jogszabályt alkotunk, azt azért tesszük, mert azt végre kell hajtani. Előtte lehet róluk vitatkozni, meg lehet azokat vitatni a szakmai szervezetekkel. De ha megszületett egy törvény vagy rendelet, az attól kezdve kötelező és ehhez az érintetteknek is hozzá kell szokniuk. De visszatérve az adatküldés konkrét ügyére, a Magyar Orvosi Kamara – nagyon korrekt módon – nem azt kifogásolta, hogy ezt meg kell csinálni, hanem azt, hogy kevés volt a felkészülésre az idő. Ők is elismerik azt a kötelességet, hogy ha egy orvos ellát egy beteget vagy gyógyszert rendel, akkor annak nyoma kell hogy legyen, hiszen ezek után komoly pénzkifizetések történnek a társadalombiztosítás kasszájából, a mi közös pénzünkből. Milyen bank az, amely nem vezet elszámolást, csak a végén közli, hogy kevés vagy sok pénze van? Igaz, a társadalombiztosításnak nevezett banknál nem fordul elő, hogy sok pénze lenne.
– Apropó gyógyszerek. A forint jelenlegi gyenge árfolyama miatt számít-e arra, hogy a gyártók tárgyalóasztalhoz kívánnak ülni az év végéig hatályos szerződés áttekintése kapcsán? De nézzünk még előbbre: a jövőben lesznek-e ilyen megállapodások a gyártók és az állam között? Nyilatkozatai alapján arra lehet következtetni, mintha szakítani kívánna ezzel a hagyománnyal.
– A hatályban lévő megállapodásban részletesen rögzítve van, hogy mikor kell leülni tárgyalni. A forint jelenlegi helyzetét átmeneti jelenségnek tartom, úgy gondolom, a romlás nem volt olyan mértékű, hogy újra kellene tárgyalni a megállapodás egyes részleteit. A másik kérdésre válaszolva: nem tartom szerencsésnek, hogy folyamatos alkuk menjenek az állam és a gyártók között. Ez nem érdeke egyik félnek sem. Egy olyan gyógyszer-forgalmazási, -befogadási, -támogatási rendszer kell, amelyik mindenki számára átlátható és nyilvánosan követhető, és akkor nincs szükség eseti alkukra, átmeneti megállapodásokra.
– Hogyan nézne ki ez a rendszer, milyen nemzetközi példák alapján alakítják ki az új koncepciót?
– Az, hogy melyik technika vagy rendszer lenne a legalkalmasabb Magyarországon, még nincs eldöntve. Mindenesetre az uniós tagállamok gyakorlatát tanulmányozzuk, különböző elemzések készülnek, vizsgáljuk a fellelhető megoldások várható hatását és ebből kell majd az év végéig összeállítani egy új rendszert.
– Mi a helyzet a gyógyszerforgalom liberalizálásával? Lehet majd venni a benzinkútnál este tízkor aszpirint?
– Ha a benzinkútnál nem is, de hogy több gyógyszertár lesz és mindenki könnyebben jut majd aszpirinhez, azt nagyon remélem. Azt szeretnénk, ha a patikaalapítás joga minden olyan gyógyszerészt megilletne, aki erre vállalkozik.
– Mi lesz a kamarák sorsa?
– A kormányprogram erről egyértelműen ír. A kötelező kamarai tagság a jelenlegi formájában megszűnik. El tudom képzelni, hogy bizonyos kör számára ez a lehetőség megmaradjon. De fontos, hogy a kamarák erejét ne a politika, hanem a tagok jelentsék.
– Az egészségügyi szolgáltatóknál milyen rendszerszintű változás várható és ez miként érinti majd a finanszírozást? Egyáltalán: miként lehet a költséghatékonysági szemléletet bevezetni az egészségügyben?
– Sokféle módszer van, amelyekkel racionális, hatékony gazdálkodásra kényszeríthetjük az intézményeket, és ezen módszereket alkalmazni is kívánjuk. De ez csak az érem egyik oldala. Olyan intézményrendszert alakítunk ki, amely egyrészt hatékonyan gazdálkodik, másrészt garantáltan minőségi betegellátást végez. Aki erre képtelen, az kihullik a rendszerből, aki viszont képes rá, annak talpon kell maradnia. A gazdálkodás módját közelíteni kell a versenyszféráéhoz, élni kell azzal a lehetőséggel, ha egy adott térségben a legnagyobb egészségügyi vásárló a kórház. Az intézménynek pedig ennek megfelelő kedvezményt kell elérnie a piacon. Vajon él-e ezzel a nagyvásárlói szereppel, hatékonyan tudja-e kihasználni a versenyelőnyét, amelyet a nagyvásárlói pozíciója jelent? Hatékonyan gazdálkodik-e a munkaerővel? Ha igen, akkor könnyebben tud megfelelni a magyar, illetve az uniós direktívának. A menedzsmentnek innovatívnak kell lennie. Az átalakítás nagyjából ez irányban megy majd, ennek teremtjük meg a feltételeit, kereteit, jogszabályokkal, illetve sok esetben majd ajánlásokkal. A finanszírozásból pedig ne jusson mindenkinek egyforma összeg, függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul dolgozik, komoly vagy egyszerű beavatkozásokat lát el. Továbbá meg kell teremteni a kiemelt finanszírozását azoknak a betegségeknek, amelyek „pusztítják” a magyart. És ahol nem tudnak jól gyógyítani, ott ne gyógyítsanak. Mi a jobb a betegnek, ha közel hal meg, vagy ha távolabb meggyógyul?
– Jelenleg is tudnak az intézmények ezen nagyvásárlói pozíciójukkal élni?
– Hogyne, a kórházi vezetőknek jelenleg is megvannak a lehetőségeik, csak élni kell tudni a piaci helyzettel.
– Jól gazdálkodnak a szolgáltatók a munkaerővel?
– Sok ok miatt nem. Példaként említeném, hogy sem pénzügyileg, sem humánerőforrás-szempontból – vagyis a dolgozók terhelhetőségét figyelembe véve – nem finanszírozható egy olyan ügyeleti rendszer, ahol száz méteren belül van egy ügyeletes háziorvos, egy ügyeletes mentőállomás plusz egy ügyeletes kórház öt, tíz, húsz orvossal. Igenis ki kell alakítani a kistérségeken alapuló, központosított sürgősségi rendszert. Ha Magyarországon háromszor több ügyeletes dolgozik éjszaka, mint Ausztriában, az nem jelent jobb ellátást, viszont sokkal drágább. Ha ezeket az anomáliákat, pazarlásokat megszüntetjük, akkor lesz pénz jobban díjazni az ügyeletben dolgozókat. És amit nagyon fontosnak tartok: a színlelt szerződések, az ügyeleti díjak, a munkaszervezés kapcsán az intézményeknek egyedi döntéseket kell hozniuk, mérlegelve, hogy nekik mi a jobb. Valaki tudja vállalni a jelenlegi rendszert, valahol a műszakszervezés lehet a megoldás. A hatékony és finanszírozható megoldást helyben kell megtalálni, ehhez megvan a jogi háttér; szerintem rossz az, amikor mindig a mindenható állam kezét vagy pénzét várják.
– A regionális egészségügyi tanácsok (RET) kerülhetnek-e erősebb pozícióba és változik-e a jelenlegi tulajdonosi struktúra?
– A közigazgatás reformja is foglalkozik ezzel, az egészségügyben pedig kiemelt szerepe van a regionalitásnak. Ugyanis a régiók azok a területi egységek, ahol az egészségügyi ellátás teljes vertikuma felépíthető. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Budapest szerepének csökkennie kell. A fővárosból sok mindent át kell telepíteni, terelni, adni a régióknak. Ebből következik, hogy a RET-ek szerepe megerősödik. Nem lehet a minisztériumból eldönteni minden esetben, hogy egy adott régióban hová kell egészségügyi szolgáltató. Ezt a helyiek tudják a legjobban. Ezeket a döntési jogköröket ki kell vinni a fővárosból, vagyis nem az állam által kell vezényelni, hanem ezen döntéseket a kistérségekben, illetve régiókban kell meghozni. És arról se a minisztérium döntsön, hogy ki legyen a mátészalkai kórház tulajdonosa. Nagyon szeretném, ha nem egy-egy városra szakadna a felelőssége és az összes pénzügyi nyűge a térség kórházának, hanem az érintett települések önkormányzatai hoznának létre egy közös gazdasági társaságot. De ezeket is helyben kell eldönteni.
– A WHO egyik felmérése szerint az egészségügyi rendszer maximum húsz százalékban felel az egyén egészségügyi állapotáért. Mint miniszter, mit kíván tenni az intézményi rendszer átalakításán kívül azért, hogy egészségesebbek legyenek az emberek?
– Bocsánat, de itt azért van némi félreértés. A rendszer valóban csak egyik fele a dolgoknak, a betegség létrejöttének társadalmi okai is vannak. Természetesen nekem mint a társadalom tagjának és mint politikusnak sok mindent meg kell tennem a kiváltó okok ellen. De az én elsődleges feladatom, hogy azzal foglalkozzak, milyen ellátást kap az, aki megbetegszik. A kórházak, szakrendelők, háziorvosok rendszerei erről szólnak, az OEP azt finanszírozza, hogy aki megbetegszik, az gyógyuljon meg. Persze nagyon fontos a népegészségügyi program, a prevenció, a szűrővizsgálat, de ez csak egy része azon társadalmi feladatoknak, amelyek elvégzésével javítható az emberek egészségügyi állapota.
– Igaz, hogy sok idő nem telt el, de hogyan értékeli eddigi munkáját? Hiszen már kapott hideget és meleget egyaránt.
– Amit három és fél hét alatt meg lehetett tenni, azt megtettem, és így lesz ez a következő három és fél hétben is, meg utána is. És biztos lesz olyan, amiért hideget kapok, meg olyan is, amiért meleget. Egyébként az eddigieket én inkább kellemesen melegnek érzem.
– Az unokáinak milyen ellátórendszert remél?
– Nem ilyet, mint a mostani. Azt kívánom nekik, hogy úgy mehessenek be az orvoshoz, mint bármelyik uniós polgár. Elégedetten és gyógyultan jöjjenek ki, és közben minél kisebb tortúrát kelljen átélniük... Azért dolgozunk, hogy ez már korábban megvalósuljon, ne csak az unokáink korában.
