Meg kell mondjam, elcsöndesített a kérdés. Konkrétan nem is az volt a bajom vele, hogy a ténnyel nem voltam tisztában, hanem az, hogy szembesítettek vele. Igen, a Patikapénztár 1999. novemberi megalakulásakor – a ma is élő mamut vállalati egészségpénztárak (Tempo, MVM, Honvéd) árnyékában – tudtuk, hogy nagy adag bátorság kell egy független egészségpénztárhoz. Igen, tudtuk, hogy merész dolog a 60/40% patikapénztáras gyakorlata, nem is beszélve a kártyás rendszerről, de belevágtunk.
Arra, hogy utánozni fognak, már az elején fel voltam készülve. Ez nem is történhetett másképp, főleg ha a dolgot – mint minden üzleti kérdést – elméleti alapon is megvizsgáljuk. Ha az ember vállalati tervezést tanult, tökéletesen tisztában van vele, hogy egy cég – teljesen leegyszerűsítve – vagy „pioneer” (magyarul úttörő, de ezt a fogalmat már lestoppolták más célra) vagy „követő” magatartást gyakorol. Tehát a piacon vagy egy teljesen új dolgot honosít meg, vagy másol. A „potyautas” teóriát még szociológiából ismerem (felelevenítem: ha a gyári munkások egy kis része tagja a szakszervezetnek, és ők többlet juttatásokat harcolnak ki a dolgozóknak, akkor ezt a munkaadó mindenkinek megadja szakszervezeti tagságtól függetlenül; tehát kis szerencsével mások kaparják ki nekem a gesztenyét).
Visszatérve a Patikapénztárhoz: amikor megalakultunk, nem volt igazi egészségpénztár, vagyis egyetlen stratégiát követhettünk: megálmodni, kitalálni, megvalósítani annak minden kudarcával és örömével. Követés szóba se jöhetett, lévén nem volt mit.
Így utólag már bevallhatom, volt azért egy félelmem. Szomorú történeteket hallottam olyan esetekről, amikor a dzsungelt maguk előtt takarítókat – vagy mert belefáradtak, vagy mert nem volt elég a muníció, vagy mert legyengültek a küzdelmekben – pont az utánuk törtetők takarították el. Vannak persze szó szerint üdítő példáim is, mint például a Coca-Cola vagy éppen a saccharin.
De a helyzetet soha nem ítéltem reménytelennek, sőt, adott volt a feladat: meg kell ismételni az ő sikertörténetüket. Ez persze nem olyan könnyű végrehajtani, mint amilyen könnyű volt elhatározni. Ebben a műfajban várni kell az alkalomra.
Kedves Olvasók, a Patikapénztár nevében büszkén jelentem be: eljött ez az alkalom! Ez szorosan összefügg a pioneer vs. követő gondolatmenettel. Azonban előtte még – a maradéktalan élvezet kedvéért – néhány információ. A mi kis patikapénztáras világunk két részre oszlik: van a mi kártyás rendszerünk és van a többieké. A rajtunk kívüli egészségpénztárak kártyás szolgáltatásait ugyanis egy cég szervezi. Természetesen van a szolgáltatók halmazának közös része, amelyekkel mindketten szerződtünk. Ezek között a legtöbb az, ahol mi megkötöttük egy gyógyszertárral a szerződést, és ők is odamentek. De értelemszerűen van olyan, ahol a többiek már ott vannak, mi még nem. Az elmúlt hetekben pedig a Patikapénztár olyan szerencsés volt, hogy szerződhetett ezzel a céggel is.
Tehát egyetlen mozdulattal az összes konkurens pénztár összes jelenlegi szolgáltatója egyben patikakártya-elfogadóhely lett. Számításaink szerint ez a jelenlegi közel 1500 pontból álló hálózat duplázódását jelenti néhány hét leforgása alatt. Arról nem is beszélve, hogy a jövőben bármelyik konkurens pénztár által megtalált új szolgáltató egyben a miénk is lesz.
Így esett meg a Patikapénztárral, hogy életében először követő stratégiát vett fel. Ez most nálunk az igazi úttörő stratégia…
És hogy dr. Renneczéder Éva ügyvéd kérdése se maradjon megválaszolatlanul:
„Kedves Éva!
Már nem bosszant a többi pénztár, hogy az általam kitaposott ösvényen sétál. Most éppen pihenőt tartok, hogy erőt gyűjtsek. Addig is vadászgatok, kell a friss hús.
Egyébként pont Te beszélsz nekem! Mutatnál akár egyetlen renneczéder-mentes magyar pénztári alapszabályt, beleértve a Patikapénztárét is?
Maradok tisztelettel: dr. Lukács Marianna
