A 900 MHz-es frekvencia aukciójának január végi lezárásáig készek bárkivel, bárhol felvenni a versenyt, hisz a cég már jelenleg is számos piacon több szereplővel versenyez − mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a Napi Gazdaság kérdésére, ám ennél bővebben nem kívánta kommentálni, hogy a 900-as frekvencián állami szereplő megjelenése is elképzelhető.
A Telenor Magyarország vezérigazgatója bejelentette, hogy hét hónappal a kitűzött határidő előtt befejezte az új jgenerációs mobilhálózatának kiépítését, ennek köszönhetően Budapest és a Dunántúl után Kelet-Magyarországon is befejeződött a hálózatfejlesztés.
A hálózatfejlesztési program keretében a társaság 2011 januárja óta összesen 2100 bázisállomást cserélt le és 200 új állomást telepített, ezzel pedig mára 672 településen elérhetővé tette a Hipernet szolgáltatást. Amellett hogy mostantól minden olyan településen a felhasználók rendelkezésére áll a 42 Mbps névleges maximális letöltési sebességet biztosító mobilinternet, ahol volt 3G hálózat, a szolgáltató ötvenhárom eddigi 2G-s állomást is alkalmassá tett Hipernet szolgáltatás nyújtására, hogy minél szélesebb körben biztosítsa a mai elvárásoknak jobban megfelelő gyorsabb adatátvitelt.
A beruházás összegét nem hozták nyilvánosságra, azt viszont korábban közölték, hogy listaáron számolva 200 millió euró értékű fejlesztésről van szó.
