A jövő évtől öt éven át ismét a Magyar Televízió közvetítené a Forma−1-es futamokat − mondta csütörtökön Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója a Brand Festivalon. (Az elmúlt években és jelenleg még az RTL Klub képernyőjén láthatóak a futamok.) Június elején még úgy fogalmazott Szabó, hogy a Forma−1 nem lesz látható a közmédia képernyőjén, az ugyanis olyan terhet jelentene, amit nem tudnának vállalni. Az Index információi szerint a közszolgálati televízió öt évre több mint két és fél milliárd forintot fizet a közvetítési jogokért, és legalább hárommilliárdot visznek majd el a stáb külföldi utazásai, illetve a külső helyszínek kapcsolásának költségei.
Az MTVA háza táján korábban az is felmerült, s ezt is megfogalmazta júniusban Szabó, hogy esetleg a Bajnokok Ligájának mérkőzéseit közvetítse a közmédia. Ennek kapcsán úgy fogalmazott Szabó, hogy \"talán\", bár igazából ennek akkor lenne értelme, ha magyar csapat is részt venne a játékokon, aminek kicsi az esélye. (A BL mérkőzéseinek közvetítési joga jelenleg a TV2-nél van.) A közmédia vezetői szerint a közszolgálatnak a sportközvetítések lehetőséget adnak arra, hogy a nézettségért harcba szállhasson a kereskedelmi csatornákkal.
