A tavalyi áruk ötödét sem érik idén Londonban a kortárs művészek alkotásai, legalábbis az októberi aukciók becsértékei alapján. A Sotheby's, a Christie's és a Phillips de Pury e heti árverésein kalapács alá kerülő művek összesített alsó becsértéke a Bloomberg számításai szerint 20,8 millió font (33,1 millió dollár) - tavaly ugyanez elérte a 107 milliót. A piac zsugorodása, mint mindenhol, itt is a válság számlájára írható, az aukciós műkereskedelemben a krízis hatásait az is fokozta, hogy a múlt év végén, az első nagy visszaesés után, a vezető házak megszüntették a beadóknak adott garanciákat - vagyis nem fizetnek már ki egy minimumárat akkor is, ha a mű visszamarad -, a jobban eleresztett gyűjtők, illetve műtárgypiaci befektetők viszont így nem szívesen adják be legértékesebb darabjaikat. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy az aukciósházak segítségével lebonyolított privát tranzakciók miként alakulnak: egyes szakértők szerint ez a szegmens fellendült, mások szerint itt sincs nagy élet.
A két rivális piacvezető, a Sotheby's és a Christie's egy napon, október 16-án tartja kortársaukcióját - számítva az egy nappal korábban nyíló kortársvásár, a Frieze látogatóira is -, aki délután nem költi el a pénzét vagy nem talál kedvére valót az előbbinél, az még bőven beülhet este az utóbbihoz. Tételszámra és becsértékre nézve a Sotheby's kezd erősebben: 177 mű kerül kalapács alá, összesen 9-13 millió fontot várnak értük (a tavalyi hasonló aukció 62 tételét minimum 30,6 millió fontra értékelték). A legmagasabbról Jean-Michel Basquiat 1983-ban készült, Fuego Flores című képe indul: a 800 ezer-1,2 millió fontos becslés elég visszafogott ahhoz képest, hogy tavaly még 6,5 millió fontért kelt el egy Basquiat egy londoni aukción. A Christie's katalógusa 25 tételt tartalmaz, összesített alsó becsértékük 6,8 millió font (egy évvel ezelőtt 47 tételért vártak legalább 57,8 milliót). Náluk Peter Doig 1994-es képe, a Fenyőfás ház vezeti a listát 1,5-2,5 millió fontos becsléssel; tavaly novemberben a ház 4,5 millió dollárt kért ezért a műért New Yorkban és nyilván bukott is rajta valamennyit, mert akkor még garanciát vállalt rá.
A kisebb versenyzőnek számító Phillips de Pury október 17-én tartja a maga 44 tételből álló kortársaukcióját, 5 millió fontos összesített alsó értékkel, náluk is egy 1,2 millióra tartott Basquiat a húzó tétel.
