Egy éve először tudott nyereséges negyedévről beszámolni a Sotheby's: az augusztus elején közzétett beszámoló szerint az aukciósház 12,2 millió dollár nettó profittal zárta idei második negyedévét. Ez eddig jó hír, az már kevésbé, hogy az eredmény 87 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, a részvényenként 18 centes nyereség pedig jóval kevesebb az elemzők által várt 29 centnél. Az összes bevétel 48 százalékkal, 167,3 millió dollárra esett vissza, alapvetően az aukciós eladások 66 százalékos csökkenése miatt; ez utóbbi hatását csak részben ellensúlyozta, hogy a jutalékmargin 41 százalékkal megugrott. Az aukciósház az összesített leütési ár 21,30 százalékát kapta meg, szemben az egy évvel korábbi 15,10 százalékkal, jórészt annak köszönhetően, hogy kevesebb volt a magasra árazott tétel (az alacsonyabb ársávban magasabb a jutalék aránya).
Sokat segített a mérlegnek a kiadások mérséklése is: az elbocsátások, fizetéscsökkentések, fizetés nélküli szabadságolások nyomán a Sotheby's 39 százalékkal (73,5 millió dollárral) tudta leszorítani működési költségeit. Az aukciósház tavalyhoz képest idén összesen 160 millió dollárt akar megspórolni - emlékeztetett a beszámolóban Bill Ruprecht elnök-vezérigazgató, hozzátéve: jól haladnak e cél elérésében. A másik oldalról a hitelezőkkel folytatott tárgyalásoktól várják a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett árverési házának megerősítését; várakozásaik szerint e hónap végére megállapodhatnak a GE Capitallel egy három évre szóló 150 millió dolláros rulírozó hitelkeretről. (A Standard & Poor's májusban erősen leminősítette a Sotheby'st, a spekulatív kategóriába lökve papírjait, azzal az indoklással, hogy ha nem tud új hitelmegállapodásokat kötni, akkor rövidesen nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.)
A jövőre nézve biztató jelként értékelte Ruprecht azt is, hogy jelentősen növekedett az értékesítési arány a legfontosabb árveréseken: a kiemelt impresszionista és modern aukciókon májusban és júniusban a tételek 81, illetve 85 százaléka elkelt, szemben a piac megzuhanását hozó tavaly novemberi 64 százalékkal. Hasonlóan alakult a kortársak szegmense, sőt itt a júniusi londoni aukción a 40 tétel 93 százaléka gazdára talált - más kérdés, hogy az összbevétel alig haladta meg a 25 millió fontot, ellentétben az egy évvel korábbi hasonló esemény több mint 94 milliójával.
A Sotheby's a többi nagy aukciósházhoz hasonlóan a tételszámok csökkentésével és az induló árszint lejjebb vitelével reagált a végül a műtárgypiacot is elérő válságra, s ez eddig a jelek szerint bevált. A vevők és a beadók megtartásában segít a privát értékesítések erősítése is: szakértők szerint az eladók mostanában nem szívesen vállalják fel az aukciós értékesítés kockázatát, ez mutatkozik meg abban is, hogy - mint Ruprecht közölte - a Sotheby's privát eladásai 46 százalékkal, 134 millió dollárra emelkedtek a második negyedévben.
