BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem panaszkodott a Dorotheum

2009. július 5. vasárnap, 23:00

Máris megtérült a Dorotheum számára a nemzetközi kapcsolatok további bővítése - fogalmazott a cég kereskedelmi igazgatója, Martin Böhm az első félév értékelésekor. Az osztrák árverési ház folytatta olaszországi terjeszkedését: a korábban Milánóban létesített filiálé után idén tavasszal Rómában nyitottak kirendeltséget. Ez nemcsak a műtárgyak beszerzésére volt jó hatással, hanem a vásárlók körének szélesítésére is: elsősorban az olasz gyűjtőknek köszönhető az eladási ráta két számjegyű növekedése az első félévben. Hozzájárult a sikerhez a kínálat nemzetközi jellege is, emellett a Dorotheum meg tudta őrizni uralkodó szerepét a kontinensen, sőt erősített is, nemcsak a régi mestereknél, illetve a XIX. századi festészetben, hanem a két világháború közötti avantgárd, illetve a kortársak területén is, beleértve a dizájnrészleget. Martin Böhm szerint a világgazdasági válság egyelőre annyiban érintette a céget, hogy anélkül még erősebb lett volna a növekedési ráta.
Az új idők jele, hogy a Dorotheum aukciós toplistáját ebben a félévben egy modern alkotó vezeti: Giorgio Morandi Paesaggio című 1935-ös tájképe 350-450 ezer eurós sávban indítva 409 800 euróért kelt el (képünkön). Utána egy hagyományosabb siker, Ferdinand Georg Waldmüller Könyöradomány című 1850-es zsánerjelenete következik, hasonló licitemelkedéssel (250-350 ezer eurós becslés után 306 300 euróért vitték el). A harmadik viszont egy kortárs lett, a felkapott német Georg Baselitz 1997-es Pullover Oben című kompozíciójára 200-240 ezer eurós becslés után 225 390 euróért érkezett vevő.
A százezer euró fölötti értékesítések sorában két olasz művész ért el látványos áremelkedést: a XIX. században alkotó Carlo Bossoli a római Piazza Navonát örökítette meg, képe a 40-50 ezer eurós sávból 156 800 euróig lépdelt, Valerio Adami XX. századi enteriőrje (Tanulmány egy szállodai szobáról) ugyanekkora becsértékről 128 050 eurós leütésig jutott.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet