Miközben manapság, a válság okozta zűrzavarban némely galériás alig tud összeszedni egy árverésre való anyagot, az Abigail Galériához a május 10-i aukció katalógusának elkészülte után is beadtak még hat értékes festményt. A 272 tételből 158 kelt el, tucatnyiért fizettek egymilliónál is többet. A legnagyobb sikert Aba-Novák Vilmos aranysárga árnyalatokban fürdő 1923-as Komáromi tája érte el: 8,5 milliós kikiáltási árról 26 millió forintos leütésig jutott. (Szépen szerepelt a művész 1935-ös New York-i akvarellje is, amely 750 ezer forinton nyitott és 900 ezren zárt.) Gulácsy Lajos utólag bekerült Parkrészlete 1910 tájáról 12 millióról 14 millióig araszolt, Márffy Ödön nagyjából egykorú Női portréja 8 millióról ért 11 millióig. Czóbel Béla szintén utólag bevett 1929-es Műterembelsője 8 milliós kikiáltási árán váltott tulajdonost. Pablo Picasso A csók című fekete-fehér litográfiája egy százas szériából az 52. számú példány volt, és 1,2 millióról 1,7 millióig lépdelt. A szobrok közül a legdrágábbnak Fajó János krómacélból való 2007-es Nyitott ellipszise bizonyult, 550 ezer forintos elvárás után 650 ezer forinton ütötték le.
