Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Háromnapos aukcióval kezdte a tavaszi szezont a Nagyházi Galéria. Az első napon XIX–XX. századi festményeket és grafikákat árvereztek, jobbára kismesterektől. A legdrágább tétel ezen a napon August Schaeffer bécsi mester Tengerparti táj című 1862-es olajképe volt, ez 750 ezres kikiáltási árán ment el. Czóbel Béla piros virágcsokrot ábrázoló akvarellje 360 ezerről indult, végül 600 ezret fizettek érte. Szász Endre 1966-os női portréjának az ára is szépen emelkedett: 160 ezerről indult, végül 550 ezren állt meg a licit.
Az árverési nap utolsó blokkjáért nem számoltak fel jutalékot, a bevételt „Az egészséges nemzedékért szeretetszolgálat” céljaira ajánlották fel. Itt nem találtak vevőre Konok Tamás szerigráfiái, Vasarely szitanyomatainak a többsége is megmaradt, de a Csillagképek című 1985-ös datálású mappa nyolc színes nyomattal 420 ezres kezdő árán elkelt. Kassák Lajostól is volt három szitanyomat 80 és 90 ezres kikiáltási árakkal, amelyek a licit végére 100 és 140 ezres leütési árakat értek el.
A második és harmadik napon (március 8-án és 9-én) Rolkó István műkereskedő, a Képcsarnok vállalat művészeti szervezőjének a gyűjteménye került kalapács alá. Bronz-, alabástrom-, márvány-, illetve fából faragott szobrok, orosz ikonok, osztrák és tiroli egyházművészeti tárgyak, pipák, ezüstnemű, bútorok és festmények tartoztak a kollekciójába. Az ikonok rendre több-kevesebb áremelkedéssel keltek el, volt amelyik meg is duplázta kikiáltási árát. Egy XVIII. századi ismeretlen itáliai festő alkotását, amely az alvó Keresztelő Szent Jánost ábrázolta, 180 ezer forintért kínálták, de a licitálók 750 ezerig tornázták fel a leütési árat. A katalógusban csak „magyar festő” volt feltüntetve a Családi dráma című kép alkotójaként, de van hozzá egy Végvári Lajos által jegyzett szakvélemény, mely szerint Hollósy Simon műve; ez közrejátszhatott abban, hogy az ára 150 ezerről 440 ezerre módosult. Hasonló volt a helyzet a Karosszékben ülő nő című festménnyel, amely a Nemzeti Galéria által kiadott szakvélemény szerint nem Munkácsy Mihály műve, de Aradi Nóra és Végvári Lajos szerint az övé. Ennek a képnek a licitje 150 ezer forintnál kezdődött, végül egymilliónál koppant a kalapács. A legmagasabb kikiáltási áron (2,6 millió) Mednyánszky Vízparti tája indult, vevőjének 4,2 milliót is megért a kép, Vaszary Gésa című akvarellje pedig 800 ezerért cserélt gazdát.
A harmadik napon az ezüstök, pipák, üvegtárgyak, porcelánok és bútorok kerültek sorra, és szinte minden vevőre talált. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy jól árazták be az anyagot, az alacsony induló árak meghozták a licitálási kedvet. Jó ötletnek bizonyult, hogy minden tárgytípus végén csomagokban kínálták a tárgyakat, azaz például hét ólomkristály tálalót indítottak 10 ezer forintért, melyeket a licit végén 95 ezerért ütöttek le. Az üvegáruk közül a legmagasabb árat egy 15 centiméter magas, fedeles Gallé-edény érte el: 200 ezer forintot adtak érte 30 ezres kikiáltási ár után. Sikerük volt a pipáknak, a legdrágább 110 ezerért egy diófából faragott XIX. századi magyar darab lett, vadászjelenettel. Az antik bútorokat nehéz eladni, mert nem divatosak, nem kényelmesek, túlságosan nagyok a mai lakásokhoz. A szalongarnitúrák ennek megfelelően vissza is maradtak, de a XIX. századi zongoraszék például, megduplázva árát, 140 ezerért elkelt és gazdára talált mindkét dúsan faragott osztrák diófa szekrény is, pedig darabját 2,6 millió forintért adták.
