Új kezdeményezéssel állt elő a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége: kortársak akvarelljeiből tartanak aukciót a Várban, a Táncszínház galériájában február 26-án. Az összegyűlt 75 tétel izgalmas és színvonalas, összeköti a műveket az azonos technika, de ezen belül sokféle stílus megjelenik. A hagyományos tájképeken, utcaképeken túl elvontabb témák vagy akár rajzosabb alkotások közül lehet válogatni. Az akvarelltechnika maga is könnyedséget sugall, nézhető és élvezhető, könnyen befogadható művekről van szó, amelyekkel könnyű együtt élni. Nemhiába volt nagy divatja az akvarelleknek Angliában, sok nappalit, szalont, teázót díszítettek a kedves és színes képek, melyektől öt percre jobb kedve lesz az embernek. A szövetség szándéka szerint nem kíván versenyezni a piacon már pozíciót szerzett nagy aukciós házakkal – ezért is találták ki, hogy akvarelleket kínálnak és nem olajképeket –, de ha a rendezvénynek sikere lesz, akkor ezentúl minden évben ilyentájt megrendezik. Néhány tétel a kínálatból: Gerzson Pál tájképei 20 ezer forintos kikiáltási árról indulnak, a Gerzson-tanítvány Füzes Gergely két kisméretű, „zöld” képe, a Hegyes árnyékok és a Zöld csík egyaránt 15-15 ezer forintról kezd. Gulyás Dénes hagyatékából a család adott be műveket, az 1990-es Országház és az 1992-es Tűzijáték kikiáltási ára egyaránt 26 ezer forint. Nagy Gábor furcsa, finom rajzszerű, Lélekcsapda című 2002-es akvarelljének kezdő ára 20 ezer forint, Wágner János 2005-ös erdőrészleteit 18 ezer forintért kínálják.
