December 10-én tartja huszadik árverését a debreceni Villás Galéria, a festmények mellett főként ezüsttárgyakból, a galéria történetének eddigi legnagyobb, bő 38 millió forintos összesített kikiáltási árával (a 119 festményé 28 és fél millió, a 104 műtárgyé 9,7 millió). A legmagasabbról, 2,8 millió forintról két festmény indul: Ligeti Antal Ostiai vár, illetve Markó András Tiroli táj pásztorokkal című alkotásai. Czóbel Béla Piroskendős lányát kétmillió forintért kínálják. Néhány érdekes grafikai tétel is szerepel a kínálatban: Patkó Károlytól van egy fiút ábrázoló tusrajz 160 ezerért, Batthyány Gyula Álarcosbál című rajza 95 ezer, Kádár Béla női akt akvarellje 160 ezer forinton kezd. Mint mindig, most is hozzá lehet jutni festményhez a debreceni Holló László életművéből, az 1964-es Téli tájra 360 ezer forinttól kezdődik a licit. A műtárgykínálatban szép ezüsttárgyak, Zsolnayk, szobrok – köztük három, 700–850 ezer közti árakon indított francia bronzszobor – és bútorok között lehet válogatni. Kovács Margittól is van két szobrocska, 160 és 220 ezer forintos árakon. December 12-én karácsonyi kamaraárverést tartanak a „nagy” aukcióról kimaradt 263 tétellel, 13-án pedig ötödik könyvaukcióját tartja a Villás Galéria 238 tétellel, 1,3 millió forintos összesített indulással.
