Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az idén tizenöt éves Várfok Galéria megrajzolja fennállásának meghatározó személyiségeiből álló arcképcsarnokát: közös kiállításra hívta meg azokat a művészeket, akik önállóan megmutatkoztak már az egyik legrangosabb kortárs galéria termeiben. A kiállítás témája az önarckép, amin nem pusztán a művészről készült ábrázolást értik, hanem bármilyen önreflexiót. Az se baj, ha az elkészült mű a művész ars poeticájáról vall, megfogalmazódik benne a művészethez való viszonya vagy tükröt tart önmaga elé. Az Arc Poetika kiállítás november 22-én nyílik a Várfok utcában.
A Szalóky Károly vezette, immár három kiállítóhelyen működő galéria – Várfok Galéria, XO Galéria és Spiritusz Galéria – 18 kortárs művészt képvisel. Szalóky nem tart a versenytől, sőt az előrelépés feltételének tartja újabb intézmények jelentkezését: rendkívül fontos, hogy a jelenlegi harminckilenc kiállítóhely és öt-hét jelentősebb kortárs galéria mellett újak alakuljanak. Példaként a Budapestnél kisebb Köln városát hozza, ahol kétszáz kortárs képzőművészeti galéria működik.
Hiába végez ugyanis minden évben annyi tehetséges művész az egyetemen, ha nincs hely, ahol bemutatkozzanak, a puszta tehetség kevés a befutáshoz. Meg kell ismertetni a világgal a művész tehetségét, ez a galeristák elsődleges dolga, ezt kell szolgálniuk kapcsolatrendszerükkel a kereskedelmi és a múzeumi világban. Szalóky mindent el is követ a maga részéről: kiállításokat szervez, rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít, segíti, hogy a művész alkotásai bekerüljenek közgyűjteményekbe, publikációk jelenjenek meg róla, dokumentált legyen az életútja. És persze ma már az is elengedhetetlen, hogy külföldre is kikerüljön az adott művész – tulajdonképpen egyszerre kell elkezdenie itthoni és kinti karrierjét. A galéria segítségével jut be a nagy látogatottságú külföldi művészeti vásárokra, ahol mód van rá, hogy a nevét megismerjék. A Várfok Galéria együttműködik zürichi, Los Angeles-i és párizsi galériákkal is; Szalóky élete egyik nagy szerencséjének tartja, hogy Rozsda Endrén keresztül megismerte Francoise Gilot-t, és ezzel bele tudott csöppenni egy párizsi körbe. Merthogy a képzőművészettel is hasonló a gond, mint a többi művészeti ággal: be vagyunk zárva a magyar kultúrkörbe. Ha egy képzőművész nagyon magyar akar lenni, akkor azt mondják rá, hogy provinciális – ha ugyanazt csinálja, amit a külföldiek, akkor azt, hogy plagizál.
„Tizenöt évvel ezelőtt, amikor a Várfok Galériát alapítottam, volt egy széles baráti köröm, azt gondoltam, hogy ugyanazokkal a művészekkel fogok együtt dolgozni, akikkel a kocsmaasztalnál ültünk és megváltottuk a világot. Aztán döntéseket kellett hoznom, és ez volt a legnehezebb” – mesél Szalóky a kezdetekről. A legfontosabbnak azt tartja, hogy higgyen az adott művészben, megtalálják a közös hangot. Arra is rájött, hogy azok a művészek, akiket itthon nagyra tartunk, kint nem annyira ismertek, az itthoni árakon nem lehet őket eladni. Más a helyzet a fiatalokkal, akiket vonzó áron lehet kínálni, megspékelve azzal az ígérettel, hogy majd befutnak, hiszen látszik rajtuk a kvalitás. „Ráadásul következetesen viszem őket évről évre – mondja –, egyre magasabb árakon, katalógusokkal megerősítve, hol milyen kiállításokon szerepelt, melyik múzeumi gyűjteménybe sikerült bekerülnie.” Ezzel együtt a galériás figyelmeztet: egy kortárs mű befektetési ideje minimum harminc év és csak tíz év után látszik először, hogy lesz-e belőle valami. Itt is csak reális hasznot lehet remélni, csakúgy, mint másutt; minden befektetésnél gyanús a túl magas hozam ígérete. Az persze természetes, ha valaki legalább pénzénél akar maradni, ezért kell már stabilan bevezetett művésztől venni. Az ilyen befektetés legnagyobb előnye az, hogy dupla örömet nyújthat: egyrészt mindennap élvezhetjük a tárgy szépségét, művészeti értékét, másrészt az is javítja hangulatunkat, ha annak tényleg felmegy az ára.
