Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szeptember végén jelentette be Gyurcsány Ferenc a Ludwig Múzeumban, hogy a kormány ösztönözni kívánja a kortárs művészeti alkotások piacát. Ezt elősegítendő, a január elsejétől életbe lépő adótörvény-módosítások szerint a kortárs műtárgyat vásároló vállalkozások a vételárat öt év alatt, egyenlő arányban, azaz évi 20-20 százalékban leírhatják az adóalapjukból. Ez jelentős növekedés ahhoz képest, hogy eddig mindössze a beszerzési ár egy százalékát lehetett levonni. Egyetlen kitétel, hogy csak olyan mű után vehető igénybe az adókedvezmény, amelyet a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által működtetett zsűri szakvéleményében „művészeti értékűnek” ismer el.
Szalóky Károly, a kizárólag kortárs művészettel foglalkozó Várfok Galéria tulajdonosa szerint üdvözlendő minden lépés, ami a kortárs művek piacát fellendítheti; a jó lehetőségre remélhetőleg oda fognak figyelni a cégek és intézmények. Ennél a lépésnél azonban talán fontosabb lett volna, hogy az európai unióban szokásos alacsonyabb áfakulcsokat alkalmazzák e művészeti területen. Jelenleg 25 százalék áfa terheli a kortárs képzőművészetet, januártól ez a kulcs 20 százalékra csökken, de még mindig nagyon magas e terület számára. A galériás szerint minimum a felére kéne csökkenteni – a legtöbb európai országban még ennél is kisebb –, enélkül a mostani változások az egyéni vásárlóknak nem jelentenek új lehetőségeket. Ugyanerről beszélt Deák Erika, a hasonnevű galéria tulajdonosa is, kiemelve, jó, hogy kormánykörökben tudatosodott, valamit tenniük kell a kortárs képzőművészet népszerűsítéséért, de ez az adókedvezmény elsősorban az intézményeknek kedvez, a magángyűjtők, magánvásárlók ebből semmit sem fognak érezni. A legtöbb galériás egyetért abban, hogy ezt csak a műtárgyakra kivetett rendkívül magas áfa mérséklésével, illetve annak leírhatóságával érhetnénk el.
Többen felvetették azt is, hogy problémás lehet a lektorátus zsűrizése, hiszen a nemzetközileg elismert, neves művészeknek megalázó lehet egy ilyen procedúra, miközben a bevásárlóközpontok auláiban árult giccsek minden további nélkül megkaphatják a művészeti igazolást. Szalóky Károly erre azt mondja, hogy ha a jelenleginél jóval több galéria lenne, akkor súlyuk is nagyobb lenne, el tudnák érni, hogy a galériás szakvéleménye elegendő legyen akár az adóhivatalnak is, egy magára valamit is adó galéria ugyanis nem engedheti meg magának, hogy ne a minőséget tartsa szem előtt. Még jobbnak tartaná, ha kizárólag a galériákban vásárolt műalkotásoknál biztosítanák a leírás jogát, persze ehhez a galéria kritériumaiban is meg kellene egyezni (csak az az intézmény nevezhetné magát így, amelyik tagja a Magyar Művészeti Galériák Egyesületének, évi meghatározott számú kiállítást rendez, több éve működik, nyilvánosan látogatható stb.). A galériák megerősödése, számuk gyarapodása elősegítené azt is, hogy minden pénzmozgás számla ellenében történjen, vagyis a galéria mindig számlával vásároljon a művésztől és számlával adja el később a vásárlónak a képet.
