Az ARTE Aukciós Iroda két árverés között egy hónapon át Molnár C. Pál ceruzarajzaiból rendezett kiállítást. A rajzokat a művész örököse, Csillag Péter bocsátotta rendelkezésre, pusztán a bemutatóra, mert eladni nem kívánja őket. A művész emlékét nemcsak a család, hanem a havonta összegyűlő baráti kör is ápolja, egykori műterme a Ménesi úton vasárnaponként látogatható.
A víg kedélyű, életszerető, a kortársak visszaemlékezései szerint nagy sármőr Molnár C. Pál számos művén kívül a szellemisége is ott van talán a régi műteremlakásban. Nemcsak a baráti kör tagjai, de sok gyűjtő is még személyesen találkozott vele, hiszen a hosszú életet megélt művész 1981-ben hunyt el. Gyűjtők mesélik róla azt is, hogy gyakran előfordult, hogy a neki utóbb nem tetsző műveit becserélte valami másra, ami számára akkor jobban vállalható volt.
Molnár C. Pál művei mindig is népszerűek voltak a műkereskedelemben – mondta az ARTE tulajdonosa, Marsó Diana –, de grafikai tevékenysége talán kevéssé ismert, miközben az is az életmű fontos része, ezért szerette volna ráirányítani a figyelmet. Ugyanakkor az utóbbi időben meglehetősen sok hamisítvány bukkant fel, ezért a galériás reméli, hogy ha mindenkinek a „szemébe megy”, milyen egy eredeti, elegáns Molnár C.-rajz, akkor kevesebb esélyük lesz a hamisítóknak. Csak egy példa a trükkökre: Molnár C. a húszas években újságoknak készített tusrajzokat, ezeket egész egyszerűen átrajzolják ceruzával. A vallásos, bibliai tárgyú olajképeken és az általa útirajzoknak nevezett kis temperákon kívül grafikai munkássága is széles spektrumú: számos erotikus rajzot készített, sok könyvet illusztrált fametszetekkel, újságokba rajzolt és a harmincas években plakátokat is tervezett. Hosszú élete során sokféle jelzőt aggattak a művészre – a rajz nagymestere, a fametszés magyarországi fellendítője –, egy biztos: a közönség mindig szerette és értékelte.
