BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ferenczy-rekord a Mű-Terem Galériánál

A kikiáltási ár ötszörösén ütötték le Ferenczy Károly képét a Mű-Terem Galéria őszi árverésén a Kongresszusi Központban.

2005. október 27. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A papírformának megfelelően Ferenczy Károly Nyári est című festménye lett a Mű-Terem Galéria őszi sztárja: a művész egyik fontos főműve második nagybányai korszakának végén, 1904-ben készült. „Magára valamit is adó” gyűjtő – már aki a XX. század elejére fokuszál – nem törődhet bele, ha kollekciójában nincs Ferenczy-alkotás, márpedig tőle az utóbbi években nem szerepelt aukciókon jelentős mű. Az október 24-i árverésen felkínált kép ráadásul csak reprodukcióról volt ismert, úgyhogy sokakban ébresztette fel a vadászösztönt. A festmény licitje viszonylag alacsonyról, 16 millió forintról indult – végül 80 millió forinton koppant a kalapács. Ez az idei év eddigi legmagasabb leütési ára, egyszersmind a festő új rekordja.
Az alacsony kikiáltási ár, a nagy áremelkedés, a hosszú licit egyébként is jellemző volt az egész aukcióra. Jól kezdődött az este és jól is folytatódott: már az első tétel, egy 1900-as Zsolnay-falitálpáros is csaknem négyszerezett, amikor ára 2 millió forintról 7 millióra emelkedett. Aba-Novák Vilmos Olasz kisváros című temperája 1,8 millióról indult és 12 milliót fizettek érte, Szőnyi István Várakozása 2,6 millión kezdett és 7 millió forintért vették meg. Lotz Károly 1880-as évekbeli érzéki aktja, a Bacchánsnő 4 millió forintos kikiáltási árát megháromszorozva, 13 millió forintért kelt el. A pár százezer forintos kikiáltási árú tételek is szépen emelkedtek, amint néhány kiragadott példa is igazolja: Pittner Olivér nagybányai látképe 300 ezerről kezdett és 1,1 millió forintért ütötték le, Anna Margit masnis kislányt ábrázoló akvarellje 80 ezerről kezdett és 320 ezren állapodott meg. Ritkaság volt, ha egy tétel a kikiáltási árán kelt el, és még nagyobb ritkaság, ha visszamaradt.
A nagy várakozással kísért Eisenberger-gyűjtemény is szép sikert aratott. Boromissza Tibor Napsütéses tája 10 milliós kikiáltási árán kelt el, Perlmutter Izsák 3 millión induló Belga tengerpartja viszont 7,5 millióért talált gazdára. Scheiber Hugó 1933-as erős képe, az 1933-as római futurista kiállításon szereplő Táncosnők 3 milliós kezdő ár után 6,5 millióért, Czigány Dezső csendélete 5,5 milliós kezdéssel 8,5 millióért cserélt tulajdonost. Gyarmathy Tihamér 1976-os Horizontális és vertikális ritmusa is megduplázta az árát, végül 3,6 millió forint lett. Gedő Ilka művészete láthatóan felkeltette a gyűjtők érdeklődését, hiszen az 1984-es Feliratos kép ára egymillióról 3,4 millióra, az 1971-es Tavasz ára 1,2 millióról 3,6 millióra nőtt. Az Eisenberger-kollekció legjelentősebb darabjaiért méltán fizettek sokat: Tihanyi Lajos 1925-ös Kompozíciója 19 milliót, Vaszary János Pihenők a kertben című műve 17 millió forintot ért meg vásárlójának – mindkét festmény 10 millión kezdte a licitet.
Az este utolsó tétele Berény Róbert Olvasó nő sakktáblával című festménye volt, amely a festő második feleségét, a csellista Breuer Etát ábrázolja (a húszas években keletkezett Eta-képek ciklusba tartozik). A most előbukkant és a Mű-Terem Galéria A magyar festészet rejtőzködő csodái című kiállításán is bemutatott mű kikiáltási ára 10 millió, leütési ára 16 millió forint volt.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet