A drágább festmények közül mindegyik kikiáltási árán kelt el a Polgár Galéria őszi árverésén, így Czóbel Béla kései csendélete 3,8 millió forintért, Berény Róbert virágcsendélete 1,1 millióért talált új gazdára. Id. Markó 2,4 millió forinton indított tájképére nem akadt licitáló, mint ahogy Székely Bertalan történelmi témájú vásznára sem (II. Lajos holttestének feltalálása a Csele patakban), amelyet kétmillióért kínáltak. Zichy Mihály Liebe című, negyven erotikus metszetét tartalmazó albumának árát viszont jócskán feltornázták: 150 ezerről 700 ezer forintra szaladt fel. A bútorok között igazi különlegesség volt az 1810-es empire írószekreter, rejtett fiókkal, a belsejében szép, tusfestéses jelenetekkel, 700 ezer forintos kikiáltási ára 1,1 millióig emelkedett.
A műtárgyszekcióban a bécsi mester által készített, XX. század elejéről származó kaviárkínáló míves darab volt, ennek megfelelően 85 ezer forintos indulóára meg sem állt 240 ezer forintig. A birminghami teaszerviz kikiáltási ára 240 ezer, leütési ára 380 ezer forint volt. Látszik, hogy a bornak ismét kultusza van: a boros karaffák akár klasszicista, akár szecessziós stílusban készültek, 150 ezer, 170 ezer, párban 340 ezer forintos árakat értek el. A bécsi ötvös Theodor Döll nevével fémjelzett, teljesen komplett art deco evőeszközkészlet 900 ezer forintért talált gazdára. A szintén art deco, Bayer Frigyes által készített cukortartó 110 ezres kikiáltási árát megfejelték még százzal, így 210 ezerért vitte el valaki a stílusos darabot. Duplájára emelkedett a Gretschl József-féle budai biedermeier cukordoboz ára is, így lett 360 ezer forint. Cukordobozokból volt még néhány különleges darab: az 1823-as pesti 480 ezerért, az 1818-as bécsi 300 ezerért, a felvidéki kókuszgolyóból készült pedig 150 ezerért kelt el. Szentpéteri József empire gyertyatartópárja 550 ezret ért meg valakinek.
Az irizáló kék üveg szecessziós Tiffany váza 380 ezer, a gömb alakú, sorszámozott Daum Nancy váza pedig 900 ezer forintos leütési árat ért el. Nagy sikerük volt Kovács Margit kerámiáinak: nemcsak hogy vevőre találtak hanem az árukat is megkérték. A Hajfonó című szobor ára 190 ezerről 520 ezerre, az Esőlesőé 260 ezerről 500 ezerre, a Kenyérszelőé 190 ezerről 260 ezerre nőtt. Elkeltek mind a foglalatlan briliánsok is, a legdrágább egy modern csiszolású, 2004-ben Antwerpenben vásárolt, egykarátos kő volt, 750 ezer forintért.
