Bár sokszor és sokan kongatják a vészharangot a műkereskedelemben, hogy fogynak a képek és a vásárlók, a Kieselbach Galéria őszi aukciója 538 milliós összesített leütési árával azt jelzi: változatlan az érdeklődés a kvalitásos festmények iránt. (Bizonyosan jót tesznek a piacnak a nagy sikerű nonprofit kiállítások és a külföldről hazatérő magyar festmények is.) Összehasonlításképp: egy évvel ezelőtt a Kieselbachnál ősszel 444 millió volt az összesített leütési ár, 2004 karácsonyán 489 millió, idén tavasszal pedig 454 millió forint.
A legdrágább tétel Aba-Novák Vilmos 36 millió forinton leütött – 24 millióról induló – Vurstlija lett, ez egyben a festő új árverési rekordja is. Még két kép ért el húszmillió fölötti árat: Vaszary János tengerre néző teraszon merengő fiatal nőt ábrázoló derűs festménye, a Kalapos nő a Riviérán 25 millió forintért, Farkas István drámai, álomszerű Babonás délutánja pedig 22 millió forintért kelt el (16, illetve 15 milliós indítás után). Vaszarytól egy húszas évekbeli virágcsendéletre is lehetett licitálni, ez a kép nyolcmillióról indult, s végül 13 millión állapodott meg. Szőnyi Istvánnak a kiállítás alatt védetté nyilvánított, külföldről hazakerült nagyméretű vászna, az 1932-es datálású Beszélgetők 12 millió forintról 17 millióra kúszott fel. Az 1927-es Tavasz című színgazdag tájkép 10 milliós leütési árat ért el (kikiáltási ára 7,5 millió volt). Gulácsy kék ruhás hölgyet ábrázoló finom, költői krétarajza egykor a Vasilescu-gyűjteményt gazdagította, most kikiáltási árát megduplázva, 16 millióért emeli egy másik gyűjtemény fényét. Munkácsy Mihály A bogrács című korai művét, amely szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria nagy Munkácsy-kiállításán is, 16 millió forinton ütötték le, 12 és fél milliós kezdés után. Munkácsy női alakos tanulmányképe viszont nem talált gazdára ugyanennyiről indítva.
Gadányi Jenő korai, 1933-as Konstruktív csendélete a magyar avantgárd absztrakt irányzatába tartozik, ötmillióról indult, végül a dupláján koppant a kalapács (ez rekordár a művész életművében). Rippl-Rónai pasztellekkel képviselte magát, közülük a legértékesebb a Vöröshajú akt lett 10 millió forintért.
Czigány Dezső Dél-francia táj című képe 9 millió forintért kelt el, csakúgy, mint Batthyány Gyula Kurtizánok című pikáns festménye is. Jó néhány kép leütési ára meghaladta az ötmilliót és sok pár milliós is volt – ezekből állt össze a magas összesített leütési ár. Végül néhány különlegesen magas áremelkedési arány: Kmetty Férfi és nő című kisméretű vásznát 240 ezer forintért kínálták, de 1,6 millióig küzdöttek érte; Szabó Vladimir Zsuzsanna és a vének című művének árát 180 ezerről 1,1 millió forintig tornászták fel a licitálók.
