Mostanra már hagyományossá vált, hogy nyár elején a londoni Sotheby’snél, a XIX. századi közép-európai festmények aukcióján magyar képek is szerepelnek. Idén június 14-én Munkácsy Mihály Lusta inasa volt a sztár; az ehhez készült tanulmányfej, a Magyar Nemzeti Galériában látható Ásító inas a magyar képzőművészeti albumok örök slágerei közé tartozik (NAPI Gazdaság, 2005. június 6., 12. oldal). Most a teljes mű került kalapács alá: az 1869-ben festett, viszonylag rossz állapotú képet 40–60 ezres becsértékről indítva jutalékkal együtt 102 ezer fontért (36 millió forint) adták el.
A Sotheby's – hasonlóan a többi aukciós házhoz – sosem adhatja ki a vevő nevét, most is csak annyit árultak el, hogy az illető nem angol. A pletykák magyar vagy magyar származású gyűjtőről szólnak; a Népszabadság értesülése szerint a kép új tulajdonosa felajánlotta, hogy kölcsönadja friss szerzeményét a Magyar Nemzeti Galéria július végéig nyitva tartó Munkácsy-kiállítására. Bereczky Loránd, a galéria főigazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy hivatalosan őket erről senki sem értesítette, de a meglepő hír olvastán magánemberként felhívta a tudósítót, aki közölte: a londoni Sotheby’snél kapta ezt az információt az aukció után.
A második legmagasabb árat Ferraris Artúr keleti témájú vászna, A mecset kapujában érte el 76 800 fonttal; becsértékét előzetesen 30 és 50 ezer közé tették. Sikert aratott a magyarországi árveréseken is egyre keresettebb Patkó Károly Önarcképe: a 6–8 ezer fontról indított művet 24 ezer fontért adták el. Polgáry Géza csónakban olvasó lányalakjáért 30 ezer fontot fizettek.
A 19 magyar képből 10 cserélt gazdát. Az aukció összbevétele 7 millió 684 ezer font lett, ez majdnem egymillióval marad el a tavalyi hasonló árverés eredményétől. A legtöbbet a lengyel Hendryk Siemiradzki A kötéltáncos közönsége című képéért adták: a 250–350 ezer fontra becsült műért 523 200 fontot fizetett valaki.
