Régi mesterek művei mellett XIX. és XX. századi festmények, grafikák és szobrok kerültek kalapács alá a Balaton utcában május 24–25-én, összesen 550 tételben (egy visszavonás után). A gazdára talált 260 alkotásból 33 került a milliós leütési sávba – a legnagyobb érdeklődés természetesen a 65 millióról indított 65. tételt kísérte. Az egész tavaszi aukciós szezon sztárja a Tizianónak tulajdonított Madonna Szent Pállal lett, amely védettsége ellenére 140 millióért került magyar magántulajdonba. Az érintettek úgy vélik, sok téves hír kering a médiában, például hogy a remekmű új birtokosa kategorikusan elzárkózik a közgyűjteményi letétbe helyezésnek még a gondolatától is. Az illetékesektől kapott legfrissebb információk szerint a Szépművészeti Múzeum szakértői gárdája az előzetes eredetiségvizsgálat után minden segítséget megad az 1550–1560 között festett kép avatott restaurálásához. Távlatilag pedig az a megoldás is szóba jöhet, hogy a vagyont érő, alig négyzetméteres méretű vászon – intézményi keretek között – a szélesebb nyilvánosság elé kerüljön, kielégítve a szenzáció keltette tömeges érdeklődést.
A világhírű velencei mesternek tulajdonított olajkép minden más tételt messze maga mögé utasított ugyan, de az is dicséretes eredmény, hogy 12 milliós kikiáltási árán ütötték le Munkácsy korai Cigánylányát, amelyet még „Lieb Mihály Pest” szignóval látott el 1863–1864-ben. Az antwerpeni Frans Fransen XVII. századból való sokalakos képe, a Háromkirályok imádása 5,5 millióról 8,5 millióig jutott, egy másik névtelen flamand kortársának szintén bibliai jelenete (Rebeka és Eliézer a kútnál) 5,5 milliós papírformáját hozta. Márffy lendületesen festett Kislányportréja 2,8 millióról 4 millióig ért el, három másik tételért egyenként 3,2 milliót fizettek: egy XVIII. századi flamand festő virágcsendélete 650 ezerről jutott idáig, Rippl-Rónai pasztellje kikiáltási árát tartotta ezzel, Mednyánszky téli hadiképe 2,8 millióról kúszott feljebb. Szintén az első világháborús periódusból való Koszta pasztózus vászna a babázó kislánnyal, amely 2,4 milliós elvárás után 3 milliót hozott. Veszteségként könyvelhető el viszont, hogy visszamaradt egy XVII. századi délnémet szobrász alig félméteres, elefántcsontból faragott Madonnája 26 millióért – ebben valószínűleg védettsége is közrejátszott –, továbbá egyenként 11 millióért a holland David Colijns és az olasz Valerio Castello egy-egy nagyméretű vallásos képe a XVII. századból.
A harmadik napon iparművészeti és néprajzi tárgyak kerültek terítékre Európából, aztán ázsiai és afrikai egzotikumok folytatták a sort, paraszti és polgári bútorokkal tarkítva. Itt az értékesítési arány a képekénél és a szobrokénál is jobb volt, a 418 tételből 229 kelt el. Csupán egyetlen milliós leütés született: egy tantrikus védőistenség tűzaranyozott bronzszobra a XVI–XVII. századi Nepálból több előzetes vételi megbízás nyomán a katalógusbeli 950 ezer forint helyett 1 millióról startolt és ott is landolt.
Wagner István