A Mű-Terem Galéria ma délután tartja idei első festményaukcióját: a legnagyobb szenzáció Rippl-Rónai első világháborús festménye. A Menetelő francia katonák című 1914-es kép szerepelt a művész életmű-kiállításán 1998-ban a Nemzeti Galériában, legutóbb pedig 2002-ben, az Ernst Múzeumban volt látható, a névadó kollekcióját rekonstruáló tárlaton. Rippl-Rónai családjával együtt a lehető legrosszabbkor, 1914 júliusában, a Ferenc Ferdinánd megölése előtti napokban indult el Franciaországba – az pedig augusztus elején már hadviselő fél volt az első világháborúban. A magyar festő – francia feleséggel az oldalán – egészen addig nem gondolta, hogy ehhez neki bármi köze lenne, amíg német kémnek nézve a nyílt utcán meg nem verték. Innentől kezdve már tudta, hogy rossz helyen van és rosszkor; a családot később Maconba internálták. Míg a hazautazási engedélyre vártak, Rippl-Rónai rajzokon és festményeken örökítette meg benyomásait, tapasztalatait, köztük a most 40 millióért kalapács alá kerülő nagyméretű olajképen is.
A két piacvezető galéria rivalizálása már hozzátartozik a show-hoz: Kieselbachnál egy különleges Paál László-kép volt a sláger – természetesen a Mű-Terem anyagában is találunk kvalitásos művet tőle. Az 1871-es Szélfútta fákat – az életmű eddig ismeretlen darabját – a művész egy hollandiai faluban, Beilenben festette, kikiáltási ára 20 millió forint. Ugyancsak a konkurenciáéhoz hasonlóan erős a Mednyánszky-felhozatal is, ma este is hat képére lehet majd licitálni. A skála széles: az Őszi délután kikiáltási ára 7 millió forint, a Wolfner-gyűjteményből származó Beckói romok 650 ezer forintról indul.
A Mű-Terem téli aukcióján a kezdés előtt vontak vissza tulajdonjogi viták miatt 15 képet, ezek közül most ötöt árverésre bocsátanak, közülük való Szobotka Imre kubista csendélete, 12 milliós kikiáltási árral. Patkó Károly aktja, a Vénusz több mint 80 éven át bujkált a nagyközönség elől: 1924-ben állították ki az Ernst Múzeum csoportos tárlatán, azóta nem volt látható (hat és fél milliós kikiáltási árát valószínűleg jócskán feljebb viszik). Az árverés másik Patkó-képe, a Felsőbányai részlet 10 millió forintról kezdi a licitet.
A Mű-Terem aukcióin hagyományosan gazdag a nagybányai anyag, most sincs ez másképp. Ziffer Sándortól három remek alkotást láthatunk, a Rálátás a völgyre 3 millió, a Nagybányai háztetők 2 millió, a Zazar-part 1,8 millió forint kikiáltási árról indul. Perlrott Csaba Vilmos a nyarakat Nagybányán, a telet pedig általában Párizsban töltötte, itt és most innen is, onnan is találunk képet tőle. A Nagybányai református templom című képe a legjobb erdélyi alkotásainak egyike, kikiáltási ára 1,6 millió forint. A Matisse hatását magán hordozó, 1912-ben festett Csendélet szoborral 4 millió forintról indul.
A Munkácsy közvetlen környezetében dolgozó szalonfestő, Karlovszky Bertalan egy udvarlási jelenettel képviselteti magát, a kép kikiáltási ára 6 millió forint. Vaszarytól és Egrytől egyaránt öt és fél milliós alapárról indul egy-egy remek alkotás, Batthyány Gyula spanyol jelenete, Aba-Novák Vilmos férfiportréja pedig 5 millió forintról kezdi a licitet.
A Zsolnay-kerámiák gyűjtői 13 kvalitásos darabból válogathatnak, 200 ezer és 1,3 millió forint közötti árakon. Különleges és ritka az art deco lámpatest 400 ezer forintért és még inkább az a tükörkeret, amelynek a kikiáltási ára is ennek megfelelő: 1,3 millió forint.
