Sokáig tartott az idei tél, a műkereskedelem is csak lassan ébredezik, de a holtszezon után azért már el lehet kezdeni újra aukciókra járni. Az ARTE galéria szokásos profiljával – grafika, akvarell, litográfia – március 11-én tartotta tavaszi árverését. A 236 tétel összesített kikiáltási ára négy és fél millió forint volt, 167 kelt el közülük, több mint 3 millió forintért.
A legrégebbi művek közül Barabás Miklós 1835-ös kisméretű ceruzarajza, a Festő tájban 60 ezer forintos kikiáltási árán talált gazdára. László Fülöp azonos technikájú, 1888-as datálású Úrfija 24 ezer forintos kikiáltási árát jócskán megnövelve, 42 ezerért, Brodszky Sándor romantikus ceruzarajza, a Tópart 45 ezer helyett 70 ezerért kelt el. Bőven válogathattak a jelenlevők a XX. század elejéről származó művek közül is. A meghívón is reprodukált drámai hangulatú, szecessziós akvarell K. Spányi Béla munkája volt (tőle grafikákat alig lehet találni, de akadémikus olajfestményei keresett darabok a hazai aukciókon). A Bál után kikiáltási ára 24 ezer forint volt, s 60 ezer forinton ütötték le.
A katalógus címlapjára Fényes Adolf meghatóan szép, fiatal parasztlegényt ábrázoló vöröskréta-rajza, a Merengő került. A nagyméretű mű 65 ezer forinttól kezdte a licitet – az már a kiállításon látszott, hogy a különleges darabra többen fenik a fogukat, ennek megfelelően emelkedett az ára, végül 400 ezer forintért vihette haza valaki. Feszty Árpád szintén nagyméretű ceruzarajza, a Tollgyűjtő 60 ezerért került a közönség elé és 90 ezren ütötték le. Ziffer Sándor remek lóábrázolása 20 ezer, Perlrott Csaba Vilmos ülő aktja pedig 75 ezer forintot ért megvásárlójának.
A sokszorosított grafikák között is felbukkanhatnak csemegék. Ilyen volt Aba-Nováktól a Tízparancsolat című rézkarc 55 ezer forintért vagy Kondor Béla Emberkék című rézkarca, amelynek ára 44 ezer forintról 170 ezerre emelkedett. A nemrég elhunyt Gyarmathy Tihamér 1945-ös tusrajza 65 ezerért cserélt gazdát, Kernstok Károly tusrajzát 38 ezerért kínálták, de 130 ezret is megért vásárlójának.
