Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sajátos év volt a műkereskedelemben 2004, nehéz aszerint megítélni, hogy sikeres volt-e vagy sikertelen, talán leginkább a nehézkes kifejezés illik rá. Pedig valószínű, hogy csak egy természetes folyamat zajlik, pusztán arról van szó, hogy ezen a piacon is egyre több marketingmunkára van szükség a termék eladásához, miközben sokkal nehezebb a képeket felhajtani és szűk maradt a vásárlói kör is.
A négy-öt évvel ezelőtti árverésekkel szemben a 40-50-60 milliós sávban most szinte egyáltalán nem találunk képeket, kivéve a Munkácsykat. A legtöbb magas árú tétel tíz- és húszmillió között kel el, a néhány harmincmillió fölötti leütés már kimagaslónak számít.
A két nagy ház, a Mű-Terem Galéria és a Kieselbach Galéria versenye egyre kiélezettebb, már csak azért is, mert mindketten ugyanazt a piaci szegmenst célozták meg – a XIX. és a XX. századi magyar festészetet –, ami érthető is, hiszen itt van a legnagyobb kereslet. Mindkét ház 3-3 aukciót tartott tavaly: tavasszal, ősszel és karácsony előtt. A nagyok árveréseiken egyenként akkora forgalmat generálnak, mint a többiek összesen. Csak egy kiragadott példa: a Kieselbach Galéria karácsonyi aukciójának összleütése 488 millió, a Mű-Teremé 560 millió forint volt, míg a BÁV kétnapos decemberi árverésének összleütése 80 millió körül alakult.
A két ház viszonyára jellemző, hogy ha az egyik kiállítást rendez, akkor rövidesen a másik is, ha valamelyik könyvet ad ki, akkor természetesen a konkurens kötete is hamarosan megjelenik. (Ez persze másutt is így van, gondoljunk csak a két nagy kereskedelmi tévére.) Kieselbach Tamás megjelentette hatalmas könyvének második kötetét (Modern magyar festészet 1919–1964) – Virág Judit olvasmányos könyvet írt Senki többet? Harmadszor! címmel a műkereskedelem világáról.
Kieselbach tárlata a Modern magyar festészet albumban szereplő képek közül mutatott be közel kétszázat, köztük Vajda Lajos Felmutató ikonos önarcképét, amely negyven évig nem volt elérhető Magyarországon. A Mű-Terem Galéria erre A magyar festészet rejtőzködő csodái kiállítással válaszolt, ahol olyan, magángyűjteményekből származó műveket állítottak ki, amelyeket a nagyközönség még nem láthatott, sőt egy részüket a szakma is csak korabeli reprodukciókról ismeri. (Többek közt felbukkant két Mednyánszky, amelyek a Magyar Nemzeti Galéria 2004. januári nagy kiállításáról is hiányoztak, és két eddig ismeretlen kukoricás stílusú Rippl-Rónai is.)
A piac további jellegzetes és fontos szereplői – köztük a Nagyházi Galéria, a BÁV, a Polgár Galéria, az Abigail Galéria – egyre inkább a tematikus aukciókkal, a specializációval próbálkoznak. A BÁV kiszorulása a festmények piacáról véglegesnek tűnik, de ékszerben és műtárgyakban még mindig vezet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavasszal 10 millió forinton ütöttek le nála egy gyémántokkal kirakott art deco stílusú Cartier-melltűt, decemberben pedig 6 millióért kelt el a Lónyay utcában egy harmincas évekbeli briliáns fülbevalópár. Az elmúlt években próbálkoztak kortársaukciók rendezésével, ezt 2004-ben nem folytatták, de tematikus árveréseiken néprajzi tárgyakat – tavasszal Varga Vince hagyatékát –, grafikákat, plakátokat, karácsony előtt szőrméket és borokat vittek kalapács alá. Bevezették a kamaraaukciókat két belvárosi üzletükben, valamint Győrött és Pécsett. A Központi Zálogház Lónyay utcai legendás épületét egy ideje árulja a cég; ha sikerül az értékesítés, akkor új helyszínt kell keresni a BÁV aukcióihoz (a jelenlegi elgondolás szerint a tulajdonukban lévő Gólya áruház ingatlanjába költöztetnék ezt az üzletágukat).
A Nagyházi Galéria tartja előző években megszerzett pozícióit: antik képekben még mindig a legerősebbek, csakúgy mint keleti és néprajzi tárgyakban. Tavaly ők vezették be – Magyarországon elsőként – a becsértékes árverést; a világon mindenhol ez a forma dívik, de nálunk még idegenkednek tőle. A becsérték pedig évtizedek tapasztalatain alapul és nemcsak a piaci érték megítélésében nyújt segítséget, hanem az árverési ház annak révén kifinomultan tud továbbadni egyéb információkat is. (Ha a becsérték szűk határt jelöl ki, akkor valószínűleg azonos a piaci és a művészi megítélés. A széles sáv viszont nagyobb eltérést jelez, a magasabb értékkel bátorítják a vevőket, hogy még azzal se tartsanak túlfizetettnek egy művet.)
A Polgár Galéria is tért vesztett a festménypiacon, ezt azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy egyedüliként tematikus óraárveréseket tart. Ennek a területnek külföldön sokkal szélesebb gyűjtőköre van mint nálunk, de ez változni fog, hiszen az üzleti életben az igényes óra sikerességet sugall.
Új szereplő a színen a Forró Tamás vezette Belvedere Galéria és Aukciósház, amely eleinte főleg a műtárgypiacon igyekezett pozíciókat kiépíteni, de legutóbbi aukcióin egyre inkább a festmények felé orientálódott, beszállva a kurrens képekért folytatott igen éles harcba. Az Abigail Galéria újdonságként XVII. századi mesterrajzokat hozott elsőként a magyar piacra, egyelőre nem túl nagy sikerrel. Fő profilja, a grafikák területén továbbra is az ARTE Galéria az első számú vetélytárs – láthatóan mind többen jönnek rá, hogy grafikát venni még mindig érdemes. A plakátoknak azonban alig van vevőköre, holott ez a műfaj külföldön nagy népszerűségnek örvend. Tavaly a BÁV próbálkozott velük, nem túl nagy sikerrel, illetve az Ernst Galéria tulajdonosai mutatták be filmplakátokból álló értékes gyűjteményüket, hogy valamelyest „csinálják” a piacot.
A Blitz Galéria – amelynek vezetője Kováts Lajos, a MEO egyik alapítója, korábban a XIX–XX. századi magyar képek értékesítésének élvonalába tartozott, aztán áttért a kortárspiacra – 2004-ben már csak zártkörű, meghívásos alapon működő kortársaukciókat tartott – az eredmény a nyilvánosság kizárása miatt nem ismert. Kováts Lajos 2004 végén döntött a piacról való kivonulásról, búcsúbulit tartott és „leleplező” könyvet ír a magyar műkereskedelemről, a kötet előreláthatólag tavasszal jelenik meg.
Tavaly tizenegyedszerre rendezték meg az Antik Enteriőrt, amelyről leginkább azt lehet elmondani, hogy minden a szokásos mederben zajlott. Sopronban viszont első ízben tartottak nemzetközi antikvitásvásárt, amelyet a szervezők a régió fontos műkereskedelmi eseményévé szeretnének fejleszteni.
A kortárs művészet műkereskedelmi boomja még mindig várat magára, bár sokat javíthat a helyzeten a 2004 tavaszán megnyílt KOGart Ház. Az Andrássy úti palotában működő alapítvány – amelyet Kovács Gábor bankár hozott létre hárommilliárd forinttal – már több sikeres kiállítást tudhat maga mögött, kortársgyűjteményt épít, ösztöndíjakat oszt és karácsony előtt vásárt rendezett.
Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk hatása egyelőre nem érezhető a piacon, bár valószínűleg segíti a minőségi magyar műkincsek korábban beindult hazafelé áramlását. A Nagyházi Csaba vezette Magyar Műtárgy és Régiségkereskedők Országos Szövetsége mindenesetre felhívta az illetékes minisztériumok figyelmét néhány anomáliára a magyar és az európai szabályozás eltéréseit illetően, mindenekelőtt a követői díj mértéke, a kiviteli engedélyezés és az eladás utáni adózás témakörében.
