A hajléktalanok megsegítésére létrehozott Szalmaszál Alapítvány idén is megrendezi hagyományos jótékonysági festményárverését december 11-én 11 órakor a Nádor utcai Centrális Galériában (a kiállítást Nagy Tímea olimpiai bajnok nyitotta meg december elsején). Az éves kortársaukció szervezését az élet hozta magával, hiszen mint Totka Erzsébet, az alapítvány kuratóriumának titkára elmondta, sok olyan adományt kaptak, amelyet csak így, közvetve lehet a hajléktalanokra fordítani. Ezért karácsony előtt bazárt rendeztek, a műalkotásokból pedig aukciót. Mára csak ez utóbbi maradt meg, de ez virágzik. Jó kapcsolatot ápolnak neves művészekkel, akik fontosnak tartják, hogy jelen legyenek, természetesen a képeiket is ingyen bocsátják az alapítvány rendelkezésére. Ugyancsak ingyen dolgoznak a segítők is, csakúgy, mint az aukció kikiáltója, Marsó Diana, az ARTE galéria vezetője. A képeket adományozó művészek között ott van ef Zámbó István, Lugossy Mária, Haraszty István (Édeske), Granasztói Szilvia, Bán Mariann, Vojnits Erzsébet, Pauer Gyula, Péter Vladimir, SI-LA-GI és sokan mások, többségük nem először. A legmagasabbról, 400 ezer forintról Markolt György Még a fák is virágoznak című akácfa kisplasztikája indul. Gross Arnoldtól két hatvanas években készült rézkarcra lehet licitálni, 16, illetve 20 ezer forinton kezdve.
A vásárlók között sok közéleti ember akadt a korábbi években, művészek, gyűjtők, politikusok, akik nemcsak gyűjteményüket gyarapítják, hanem tudatosan választották a jótékonykodásnak ezt a formáját.
