Milliós, sőt tízmilliós képek sokasága vonul fel október 12-én a Kieselbach Galéria árverésén, köztük olyan különlegesség is, mint Vajda Lajos 1937-es Lebegő házakja. A szentendrei művész fejlődési útján a legutolsó időszak szénrajzait az ikonok és a tempera-montázsok előzték meg, ihletőjük az orosz filmművészet is volt. A most árverésre bocsátott tempera-montázs 10 millió forintról indul, a kép provenienciája kitűnő: egykor a művész feleségéé volt, aztán az 1945 utáni műgyűjtés egyik nagy alakjának, Rácz Istvánnak a gyűjteményét gazdagította.
A magyar impresszionizmus nemzetközi hírű mestere, Szinyei Merse Pál egy nagyméretű vászonnal szerepel az aukción. A Pipacsos mezőn kikiáltási ára 15 millió forint; keletkezését egy korabeli, 1902-es fotó is dokumentálja, amelyen jól látható, hogy a festő éppen ezen a képen dolgozik. Utoljára öt éve szerepelt ilyen kvalitású Szinyei-kép árverésen: 1998 decemberében – szintén Kieselbach-aukción, ugyancsak 15 milliós indítás után – 70 millióért vásárolták meg a Parkban című festményt.
Munkácsy Mihály Léda a hattyúval című alkotása igazi gyöngyszem; keletkezése idején Rippl-Rónainak volt szerencséje látni a mester műtermében, és tetszéssel említi emlékirataiban. A most négy és fél millióról induló Munkácsyt 1970 májusában már árverezte a BÁV, akkor 8 ezerről indult és 16 ezerért kelt el – ezek az összegek ma már csak érdekességszámba mennek, illetve arról adnak információt milyen jól járt az, aki akkor vásárolt. Id. Markó Károly festménye, a Vénusz és Ámor – kikiáltási ára öt és fél millió forint – évtizedek óta nem volt nyilvánosan látható, 1967-ben árverezte a BÁV, 34 ezer forintért adták el. A mű szerepelt a Műcsarnok 1937-ben rendezett Biedermeier Kiállításán.
Mednyánszkytól egész kollekció, összesen 12 kép található az árverési anyagban. A festmények között a friss, tavaszi tájképektől az őszi színekben pompázó kerten át a csendes téli tájakig sokféle variáció akad. A két legkiemelkedőbb alkotás a Tavasz a Gellérthegyen című pasztózusan festett tájkép (kikiáltási ára 3 millió forint), illetve az Erdőben (négy és fél millió forint), amely Mednyánszky korai korszakának múzeumi rangú remeke.
Pierre Bonnard, a festő barát portréját háromszor is megfestette Rippl-Rónai, közülük az egyik ötmilliós kikiáltási árról indulva most megvásárolható lesz. Az előző századfordulóról két további műre is licitálhatunk, egy banyuls-sur-mer-i tájképre egymillióért, illetve egy a herkulesfürdői kaszinót ábrázoló olajképre öt és fél millióért.
Márffy Ödön Krúdy Ilonáról festett portréja nyolc és fél millióról kezdi a licitet, ez a kép a művész haláláig a tulajdonában volt, minden fontosabb kiállításán részt vett, rengeteget reprodukálták. Berény Róbert Alvó lány című vászna (kikiáltási ára hét és fél millió) valószínűleg első házasságából származó Vera lányát ábrázolja.
Vaszarytól két fontos kép is vevőre vár: az 1921-es Nyári álom (10 millió forintért) abból a fekete alapos korszakából való, amely meghozta neki az igazi sikert. Az 1925-ös, Pompadour című festmény pedig Vaszary színpadot ábrázoló képei közül az egyik legjelentősebb, induló ára 14 millió forint lesz.
Előkerült néhány fontos lappangó kép is: Schönberger Armand 6,5 millióról induló Zenés kávéháza egy sajátos műfaj, a „nagyvárosfestészet” egyik magyar gyöngyszeme. Derkovits Gyula Mi ketten című 1927-es képét szintén elveszettnek hitték, kikiáltási ára kilenc és fél millió forint. Patkó Károly 1926-os datálású, Kályha mellett című festménye nyolcvan év után bukkant fel újra, 12 milliós kezdő ára nyilván jócskán emelkedik majd.
