A Mű-Terem Galéria idei őszi árverésének minden szempontból kiemelkedő tétele volt Patkó Károly 1922-es datálású Fürdőzőkje. A művész 1920 és 23 között több monumentális, bibliai-mitológiai témájú aktkompozíciót festett, amelyek forma-, szín- és fénykísérletek is voltak. Ennek a sorozatnak a darabjai már többször szerepeltek aukciókon – az 1920-as Ádám és Éva tavasszal, szintén a Mű-Terem Galériánál, 38 millió forintért cserélt gazdát. A Fürdőzők most 12 millióról indult és végül 20 milliónál koppant a kalapács. (Ehhez persze még hozzájön az árverezőház 20 százalékos jutaléka.)
Az anyag erőssége volt még a katalógus címlapján is szereplő Ferenczy Károly-kép, Dr. Weiner Adolfné képmása, amelyet a művész megrendelésre festett 1907-ben. Hét és félmilliós kikiáltási ára 10 millióig kúszott fel, ugyanennyi lett Mattis-Teutsch absztrakt, szimbolikus tájképe. Szép eredmény, hogy 4 milliós kikiáltási ár mellett 6 milliós leütési árat ért el Bernáth Aurél művészettörténetileg igen fontos, bár a közönség által nem annyira kedvelt (mert sötét tónusú, nem könnyedén befogadható) Festőnő című képe. A jelentős művek közül Schönberger Armand Városa öt és félmillióról indult, hat és félmillió lett végül az ára. Kedves és dekoratív volt Csók István Emlékezés című kisméretű olajképe; nem igazán jellegzetes Csók-mű, de sokaknak tetszett, fel is tornázták az árát 950 ezer forintról 1,9 millióra.
A 12 Zsolnay-kerámia mindegyike elkelt, legdrágábban, 3 millió forintért (induló árán) egy éppen százéves, három nőalakos díszváza, amely igazi múzeumi kvalitásnak mondható. Jálics Ernő sok művét megsemmisítette, mivel nem volt megelégedve velük, így kevés szobra bukkan fel. Most Éva című bronzszobrát árverezték, amelynek két párdarabja ismert, közülük az egyik magántulajdonban, a másik a Nemzeti Galéria szoborgyűjteményében található. A fél méter magas nőalak kikiáltási ára 3,5 millió forint volt és ezt most sokallta a közönség. Kisfaludi Strobl Zsigmond két bronzszobrára viszont több jelentkező is akadt, így a Szent Imre herceget ábrázoló, 480 ezerről indított mű 700 ezerért, az 1,2 milliós kikiáltási árú A gyík című szobor pedig 1,8 millió forintért kelt el.
