Ismét bebizonyosodott, hogy nem volt rossz ötlet a Polgár Galériától belevágni a tematikus óraaukciók rendezésébe. Harmadik alkalommal szervezték meg Idő urai címmel ezt a rendezvényt, és annyi anyag gyűlt össze, hogy kétnapos aukciót kellett tartani. A tételek többsége elkelt, s a vége sem volt érdektelen, hiszen a katalógus utolsó tárgya, a tűziaranyozott, Napóleon-korabeli empire utazóóra az 1800-as évek elejéről érte el a legmagasabb, 950 ezer forintos leütési árat, 600 ezerről indulva. Az utolsó előtti tétel lett a második helyezett, a hasonló korú és stílusú utazóóra ára 700 ezerről 900 ezerre emelkedett. A harmadik az árlistán ugyancsak empire utazóóra, tűziaranyozott, bronztokban 1820 körülről. Az ára 850 ezer forint lett. A legnagyobb arányú áremelkedést egy üvegbetétes fatokban lévő falióra produkálta. Annak ellenére, hogy a tokja új és a súlya hiányzik, így maga az óraszerkezet sem működik, 85 ezres kikiáltási ára 440 ezerig ugrott fel. A zsebórák közül a XIX. századi szebb és értékesebb darabok 320–480 ezer forint közötti árakon mentek. A csontváz zsebóra 440 ezret ért meg valakinek, a legdrágább zsebóra pedig félmillióért az empire kék zománclapon kis harangokat ütögető nőalakokkal díszített, különleges, negyedütős szerkezetű darab lett.
Jó néhány valóban értékes karóra iránt is mutatkozott érdeklődés. A legfiatalabbak – 2000-es évjárat – lettek a legdrágábbak: egy Chronoswiss Klassik férfi karóra 700 ezer (kikiáltási ára 480 ezer), egy Omega De Ville Chronograf 550 ezer (kikiáltási ára 380 ezer) lett. Egy ezüst Rolex ára 220 ezer, egy arany Rolexé pedig 550 ezer volt.
A művészeti aukción a legmagasabbról indított festmények alapárukon keltek el. Munkácsy Fekvő nőalakja 11 millióért, Willem de Poorter Ószövetségi jelenete 7 millióért, Czóbel csendélete 4,2 millióért cserélt gazdát. Több licitlépcsőt ugrott viszont Ziffer Sándor nagybányai festménye, 700 ezerről 2,4 millióig. A bútorok között a XVIII. századi piros lakk kínai kabinetszekrénynek volt a legnagyobb sikere, 750 ezres indulóár mellett 1,7 millión koppant a kalapács. Szépen emelkedett a XIX. századi pávadíszítéses Zsolnay-padlóvázapár ára, 360 ezerről 850 ezerre. Az ezüstök közt az art deco kávés- és teáskészlet volt kelendő. A hatdarabos szett leütési ára 700 ezer lett, 220 ezerről indulva. A híres rimaszombati ötvös Szentpéteri József tűpárnája 170 ezres kikiáltási ár után 650 ezerért került új tulajdonosához. Az ékszeranyag két tahiti gyöngysorából a hatmilliós visszamaradt, a 950 ezres alapárán elkelt. A legdrágább ékszer is kikiáltási árán ment el, vagyis 1,8 milliót ért egy kétkarátos követ tartalmazó Cartier szoliter. A Balla és Vincze pincészet elásott borait indulóáraikon ütötték le, így a 12 palackos kollekció 96 ezer forintot ért.
