A Polgár Galéria kétnapos (május 26–27-i) nagy művészeti aukcióján szereplő festmények között ismét van egy Munkácsy, igaz, nem olyan kvalitású, mint a közelmúltban másutt felbukkantak. A Fekvő nőalak 1969-ben a BÁV-nál szerepelt aukción, most 11 millió forintról kezdődik érte a licit. Willem de Poorter Ószövetségi jelenet című védett festménye hétmillió forintról indul (a festőnek összesen három műve található az országban). Czóbel Béla 1963-as csendélete – kikiáltási ára 4,2 millió forint – 1971-ben szerepelt a Műcsarnok kiállításán, 1986-ban a Qualitás Galéria tulajdonában volt, majd New York-i magángyűjteménybe került.
A bútorkínálat a 750 ezren kezdő XVIII. századi kínai kabinetszekrénytől a bécsi barokk szalongarnitúráig széles spektrumot ölel fel, akad benne Mária Terézia korabeli ruhásszekrény is, 850 ezer forintos induló árral. A tizenhárom szőnyeg közül a legmagasabbról, 650 ezer forintról, egy kaukázusi gördesz csomózású gyapjúszőnyeg indul.
A második nap az ezüstökkel kezdődik; kiemelkedik az egyik legnagyobb magyar ötvös, Szentpéteri József tűpárnatartója, amely feltehetően Arany János számára készült 1825-ben, kikiáltási ára 170 ezer forint. Az ékszerválasztékban antik és modern tárgyak is szerepelnek, köztük két tahiti gyöngysor és több, briliánssal ékített darab. Egy fehérarany szoliter – tíz, mintegy 1,65 karátnyi briliáns keretez egy táblacsiszolású zafírt – 380 ezer forintról indul.
Kalapács alá kerül néhány palack bor is, a Gyerekétkeztetési Alapítvány javára. Balla István és Vince Béla egri borászok 2001-ben elásták boraik egy részét – ezer-ezer palackot – a Szépasszonyvölgyben egy tufába vájt pincében kialakított veremben, kiásásuk dátumaként Magyarország uniós csatlakozását jelölték meg. A Polgár Galériába került kollekció (12 palack fakartonban) kikiáltási ára 96 ezer forint.
