A Polgár Galéria egy héttel ezelőtt megtartotta idei első aukcióját, amelyen főként ékszereket kínáltak – a tételek felét ezek tették ki –, emellett ezüsttárgyak, néhány szobor, porcelánok és keleti műtárgyak kerültek kalapács alá. A közel 300 tétel kétharmada kelt el. A legmagasabbról indított modern briliánsgyűrűk kikiáltási árukon találtak gazdára, a Cartier platinagyűrű 2,2 millió forint, a fehérarany Caprice 1,2 millió forint volt. A gyöngysorok, gyöngyből készült karkötők mind egy szálig elkeltek, a tenyésztett gyöngyökből készített, fehérarany csatján zafírokkal és rubinnal ékesített karkötő ára 75 ezerről 120 ezer forintra nőtt. Szépen emelkedett az 1900 körüli időkből származó, niellós ezüsttokban lévő, működö Vacheron Constantin zsebóra ára, 110 ezerről 200 ezerre.
Az ezüstök között a monarchiás fémjelű teáskészlet bőven megduplázta 320 ezres kikiáltási árát, végül 650 ezer forinton ütötték le. A kisebb ezüsttárgyak a szokásos árakon szépen elmentek, különösen jól szerepeltek az olyan érdekességek, mint például egy házikót formázó ezüstpersely, monarchiás fémjellel, mesterjellel. Ennek ára 28 ezer forintról 80 ezerig kúszott fel. Kicsit többet – 85 ezer forintot – fizetett megvásárlója egy remek állapotú, eredeti dobozában lévő ötdarabos keresztelőkészletért; ez szintén 28 ezerről indult és ugyancsak rendelkezik bécsi fémjellel, mesterjellel. Henry Chapu márványbüsztje 550 ezer forintos kikiáltási árán, a Mayer jelzésű, Niké istennőt ábrázoló bronzszobor pedig 240 ezer forintért (kikiáltási ára 150 ezer) ment el. A Zsolnay-vázák legtöbbjénél a kikiáltási ár lett a leütési ár is, a védett herendi csokoládéscsésze viszont 32 ezer helyett 70 ezer forintért talált gazdára.
