BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az aukciós piacon erősít a BÁV

Új üzleti stratégiát dolgozott ki a BÁV, amely szerint a cég imázshordozója az aukciós ház lesz. Ezentúl tartanak árveréseket vidéken is, karácsony előtt pedig szőrmékre lehet majd licitálni.

2004. március 7. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagy átalakuláson van túl Magyarország legrégebbi aukciós háza, a BÁV Rt. Úgy tűnik, kialakult a végleges tulajdonosi struktúra: a BÁV tulajdonosa az Inforg Rt., két cégen keresztül (Prokes Rt., Szövetkezetipari Központ Kft.). A kisrészvényesek aránya a részvényfelvásárlások után mára két-két és fél százalékra csökkent. A tulajdoni viszonyok rendezése után kidolgozták a társaság új stratégiáját is. Ahogy Bencze Szabó Péter, az Inforg Rt. kommunikációs igazgatója leszögezte: a BÁV Rt. esetében egy tulajdonosi akarat érvényesül, lényege a racionalizálás utáni agresszív terjeszkedés. A társaság három fő tevékenységi körét a zálog-, a kereskedelmi és az aukciós üzletág fedi le; mint Szentpétery Kálmán vezérigazgató elmondta, a zálogüzletág a piac 50, a kereskedelem 20 százalékát mondhatja magáénak, Az aukciós részleg az ötödik helyet foglalja el a szakmai rangsorban, de a nagy hagyományokra visszatekintő ház bírja a beadók bizalmát és bizonyos szegmensekben, például az ékszeraukciók esetében sikerült megőriznie vezető szerepét. Nagy szerepet kap az új stratégiában az aukciós tevékenység erősítése, ez lesz a „cég arca". Ez azt is jelenti, hogy az aukciós házat hangsúlyosan külön kell választani a kereskedelemtől, ám mivel a BÁV birtokolja a műkereskedelmi piac húsz százalékát, semmiképp se szabad megszüntetni, inkább fejleszteni kell ezt a tevékenységét. Az új tulajdonos nemcsak pénzügyi, szakmai befektető is, ezért hajlandó a jövő érdekében rövid távon felvállalni ideiglenes veszteségeket. (A nagyon profitábilis zálogtevékenység korábban is hordozott a hátán olyan üzletágakat, amelyek nem voltak nyereségesek.) Boltjaik műkereskedelmi pontok maradnak, noha rövid távon esetleg az ingatlanok egyéb hasznosítása, illetve bérbeadása lenne kifizetődő. Dobos Gábor, a kereskedelmi üzletág igazgatója bizakodó: három és fél milliárd forint körüli forgalmat tervezett az idei évre, és az első két hónap adatai alapján azt reméli, ezt túl is tudják majd teljesíteni. Ehhez persze némi átszervezés szükségeltetett: több mint 40 boltjukból bezárták azokat, amelyek nem kecsegtettek túl sok kilátással, így megmaradt 23; ezek mind stratégiai helyeken vannak, tizenhat Budapesten, hét pedig vidéken (Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr, Sopron, Szombathely).
A BÁV Lónyay utcai székházának már eldöntött eladása több szempontból is indokolt. Egyrészt ebből kívánják előteremteni a stratégiai tervben megfogalmazott fejlesztésekhez szükséges összeget (főleg az aukciós ház céljaira, másodsorban a záloghálózat vidéki bővítésére). Másrészt ahhoz, hogy az épület a jelenlegi formájában működjön, egymilliárd forint szükséges, ha pedig valami többletfunkciót is kívánnának adni az ingatlannak (felmerült egy műkereskedelmi vásárcsarnok terve is), akkor legalább hárommilliárdra rúgnának a kiadások. Ma a 24 ezer négyzetméteres épületben 240 ember dolgozik, ami elég gazdaságtalan. Új aukciós központra viszont szüksége van a BÁV-nak, ezt a Kossuth tér közelében, illetve a Falk Miksa utca vonzáskörzetében keresik. Egyelőre nem találtak megfelelő helyet – igaz, a Lónyay utcára sem jött még egyetlen komoly ajánlat sem.
A következő fél év nagy aukcióit továbbra is a régi házban rendezik meg, először március 23–24-én, amikor ékszer- és néprajzi aukció lesz, Varga Vince gyűjteménye kerül kalapács alá. Minden hónap utolsó péntekén kamaraaukciókat tartanak két budapesti üzletben, páratlan hónapban a Szt. István körúton, páros hónapban a Bécsi utcában. Újdonság, hogy vidéki árverésekkel is megpróbálkozik a BÁV – május 14-én Pécsett, október 1-jén pedig Győrben –, karácsony előtt pedig szőrme- és bundaaukciót terveznek (ilyen a hetvenes években már volt Budapesten). Érzékelve, hogy a kortárs művészet iránti érdeklődés visszaesett, külön nagy kortársárverést idén nem tartanak, csak kamaraaukciót a BÁV kortárs galériájában, valamint a június eleji festményárverésen lesz egy kortárs blokk. A festmények piacán a BÁV erősíteni szándékszik, terveik szerint tavaszi festményaukciójuk színvonala az eddigieknél magasabb lesz.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet