Az élvonalbeli aukciós házak képdömpingje is közrejátszhatott abban, hogy Nagyháziék ezúttal nem túl színvonalas festménykínálata mennyiségileg sem volt jelentős. A visszavonások után megmaradt 296 képből 156 kelt el, még az 1,2 millióról induló, id. Markó Károly köréből származó viharos Tengerparton is megmaradt. Iványi-Grünwald ülő leányát 850 ezer forintos kikiáltási árán ütötték le, a G.M.L. szignójú 1870-es Tiroli táj nem kellett senkinek 800 ezerért. Kellemes meglepetést okozott viszont a velencei Emma Ciardi Kastélyrészlete, 200 ezerről indítva meg sem állt 950 ezer forintig - ez lett a legmagasabb leütés.
Másnap a műtárgyárverésen már jobb volt az értékesítési ráta: 468 tételből 294 elkelt. Nagyháziéknál hagyományosan jó a szőnyegkínálat, most a legnagyobb sikert - javított, sérült és hiányos volta ellenére - a XIX. század közepéről való kaukázusi horgos-kazak hozta, amely heves licitcsata után 340 ezerről 1,4 millióra ugratott, a katalógusban külön oldalon reprodukált perzsa heriz viszont 700 ezerért visszamaradt.
A Ferenczy-hagyatékból való vörösréz edényeket jobbára mérsékelt áron értékesítették, a cserépedények tömege pedig vegyes fogadtatásra talált, mázatlan voltuk ellenére is nagyobb sikert arattak a XVIII. századi kalotaszegi kályhacsempék. A tót bibliák mind elkeltek duplájukért, az üvegnemű inkább árán vagy kis emelkedéssel ment el. Néhány licitáló heves küzdelmet vívott viszont a fából faragott, régi ivócsanakokért, sőt az egyik példány ára hatszorosára ugrott (7 ezres indulásról 42 ezerre). Az afrikai törzsek fából faragott vagy bronzból öntött kisplasztikái keresettebbek voltak, mint a maszkjaik, a kongói hajítókések pedig nem kellettek senkinek.
