Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Minden galériásnak van ötlete, hogy mely alkotások lesznek azok, amelyeknek az értéke a jövőben jelentősen emelkedik, ez azonban csak bizonyos százalékban kell hogy befolyásolja döntésünket, hiszen e tanácsok jó része tökéletesen ellentmond egymásnak. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy melyek voltak azok a képek, amelyeknek a megvétele az utóbbi évtizedekben jó vételnek bizonyult. Jó néhány olyan festmény szerepelt például a Kieselbach Galéria 2002. szeptember 11-i árverésén, amelyik már korábban is aukcióra került.
Az egyszer már árverezett képek leütési árait összehasonlítva érdekes következtetésekre juthatunk. Majd tucatnyi olyan alkotást találunk az idei őszi Kieselbach-katalógusban, amelyet 1982-1986 között, tehát körülbelül húsz éve egyszer már aukcionáltak. Rippl-Rónai József Fülöp bácsi című olajképe például 1983 decemberében került kalapács alá a BÁV-nál és hatvanezer forintért kelt el. Néhány hónappal később, 1984 májusában árverezték Glatz Oszkár Kislány a kútnál című festményét, amely vevőjének akkor ötvenezer forintot ért meg. A Kieselbach Galéria újra árverésre bocsátotta mindkét képet 2002 szeptemberében, de míg a Glatz-kép most mindössze 480 ezer forintért talált gazdára, a Rippl-Rónai-festmény - amelynek vásárlója húsz éve alig fizetett többet, mint a Glatz kép vevője - 12 millió forintért kelt el, a másik leütési árának körülbelül huszonötszöröséért. Rippl Rónai Józsefet venni tehát húsz éve kiváló befektetés volt, míg az éppen akkor divatos Glatzot inkább eladni lett volna érdemes akkor, nem venni.
Nemcsak Rippl, Aba-Novák is jelentős áremelkedést produkált ugyanebben az időszakban. Székely falu című temperáját 1982 májusában 150 ezer forintért árverezte a BÁV, most 2002-ben 17 millióért, nagyjából 113-szoros áron kelt el, ami bár nem éri el az előbb említett Rippl-kép kétszázszoros áremelkedését, de azért vitán felül igen jó arány.
A kisebb értékű alkotásoknál az előzőekhez mérhető kiugró áremelkedéssel ritkábban találkozhatunk, de esetükben is volt példa jó és rossz vételre. Bortnyik Sándor virágcsendéletét a BÁV 1985 szeptemberében 17 ezer forinton ütötte le. Vevője talán jobban tette volna, ha vár egy évet, kicsit még gyűjtöget a pénzéhez, és inkább László Fülöp csendéletét veszi meg 1986 szeptemberében 24 ezer forintért. A Bortnyik-kép ára ugyanis 2002-ben mindössze 320 ezerre ment fel, a László Fülöp-mű leütési ára viszont 1,6 millió forint lett. Ez a példa azért is érdekes, mert Bortnyik igazán kvalitásos képei az elmúlt húsz évben csaknem százszoros áremelkedést produkáltak. Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak a művész neve, az alkotás minősége is nagy szerepet játszik abban, hogy a festmény mint értékőrző befektetés menynyire bizonyul időállónak.
Jankó Judit
