Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A történet ötletgazdája és motorja Török András, a Mai Manó Ház igazgatója, aki Houstonban a Fotofesten tanulmányozta, hogyan is kell egy sikeres fotóárverést megszervezni és lebonyolítani. Úgy tűnik, megtalálta a megoldást, pedig nehéz feladat a fotóművészek árelvárása és a piaci vásárlóerő, illetve a piac által kínált ár közötti lényeges különbséget áthidalni. Magyarul, a fotósok nem szeretnék elkótyavetyélni a képeiket, ám azért az árért, amit egy kortárs fotó ér (50–150 ezer forint közötti összeg), már olajfestményt lehet kapni. A Mai Manó Háznak és a szervezőknek egyébként az adománygyűjtésen kívül bevallottan céljuk volt a fotó mint műtárgy bevezetése a köztudatba.
Az első alkalomra tekintettel egyelőre nem tisztán üzleti alapokon szerveződött az esemény. A művészek jótékony céllal adták a képeiket, a befolyt összeget a ház további működtetésére, bővítésére fordítják. Előzetesen 3–5 millió forint körüli bevételt reméltek, ám a végén az összeg az 5 milliót is meghaladta. A 96 indított tétel 86 fotós alkotása volt, többségük kortárs, köztük sok az ismert név, mint például Korniss Péter, a magyar fotográfia klasszikus vonulatához tartozó művész vagy Nádas Péter, Keleti Éva, Koncz Zsuzsa, Eifert János, Lugosi Lugo László.
Korniss Szénaforgatás című, 1974-ben exponált műve lett a legdrágább tétel, 360 ezer forinton koppant a kalapács. Mindenki egy saját képet adott, bár voltak kivételek: néhány közelmúltban elhunyt művész alkotása galériák jóvoltából került az anyagba, akárcsak az a tíz eredeti Mai Manó-kép, amelyik Bánkúti András fotóművész adománya volt. A fotók kikiáltási ára – éppen az aukció első és jótékony voltára tekintettel – egységesen 10 ezer forint volt, de a katalógusban minden tétel mellett megadták az adott kép zsűri által meghatározott becsértékét is. A szakértői csapatot Kincses Károly, a Fotográfiai Múzeum igazgatója, Gera Mihály, a Mai Manó Ház művészeti vezetője és Pőcze Attila, a Vintage Galéria tulajdonosa alkotta. A Mai Manó-képek esetében nem tüntettek fel becsértéket, hiszen a császári és királyi udvari fényképész nem volt művész, hasonló fotókhoz ezer forint körüli összegekért hozzá lehet jutni antikváriumokban, így aki ezekből vásárolt, az tudatosan adományozott a háznak. Mai Manó fotográfiái közül a legtöbbet, 180 ezer forintot egy esernyős kislányportréért fizettek, egy 1896-os, háromgyerekes családi kép ára pedig 90 ezer forintig emelkedett. Baricz Katalin fiatal nőt ábrázoló izgalmas, feszült portréja komoly licitharc után 220 ezer forintot ért meg valakinek. Ezen az árverésen a leütési ár egyben vételárat is jelentett, semmiféle jutalékot nem számoltak fel.
Szintén houstoni mintára létrehozták az árverés előtt a Fotószakmai Kerekasztal intézményét. A konkurens nagy fotóscégek a ház érdekében hajlandóak szóba állni egymással és közösen segíteni. Egy asztal 500 ezer forintba került, és az árverés előtt tizenkettő eladásáról állapodtak meg, tehát tulajdonképpen már a rendezvény előtt pluszban volt a Mai Manó Ház. Az asztalpénzért a cégek játékpénzt kaptak, amellyel licitálhattak, tulajdonképpen ez is árfelverő tényező volt, garantálva az aukció sikerességét.
J. J.
keretes
Szempontok egy fotó értékének megállapításához
– szerepeljen rajta aláírás
– maga a fotós készítse a nagyítást is
– a nagyítás elkészültének ideje közel legyen a kattintás idejéhez
– a kép ismertsége (a róla szóló publikációk emelik az értékét)
– a fotográfus ismertsége
– limitált példányszám (lehetőleg minél kevesebb, 3–5 nagyítás készüljön az adott képből)
– a hordozó minősége
– méret
– a kép állapota
– nem utolsósorban a kép kvalitásai, művészeti ereje, egyedi látásmódja
