Megtartotta szezonzáró árverését a Nagyházi Galéria. Bár ezúttal is megtelt a terem, az évadvég már éreztette hatását, mivel az anyagnak csak 52 százalékát sikerült értékesíteni, és ebből is tucatnyit utólagos visszakéréssel. A 298 tételből 155 kelt el, ebből 84 indulási értékén cserélt tulajdonost. A 43 milliós kikiáltási összérték után 17 millió forintot tett ki együttesen a leütési ár. A milliós képek mind visszamaradtak: Prestel szarvasbőgése (4,2 millió) éppúgy, mint Knopp Imre Aktok fürdőben című vászna (2,8 millió), illetve Révész Fehérruhás dámája (2,4 millió). A fele-fele arány a szobrok kategóriájában is érvényesült, amennyiben a legdrágábbak közül Stróbl Alajos bronzangyala megmaradt 700 ezres becsértékén, de Kisfaludi Strobl Zsigmond kardját néző huszárja - azonos alapanyagból - elkelt 200 ezer forintos kikiáltási árán.
A legmagasabb leütési ár 550 ezer forint volt, a dobogó felső fokán Glatz Oszkár Bözsi csodálkozik című 1938-as vászna internetes licitrészvétellel osztozott Gyarmathy Tihamér 1964-es absztrakt kompozíciójával. Ezüstérmes egy ismeretlen osztrák mester a XIX. század második feléből való, viharfelhős téli tája lett, amelyet 280 ezer forintos indulási árról 440 ezer forintos leütési árig vertek fel. A harmadik helyen ismét ketten végeztek: Charles Leslie 1881-es Skót partjait 280 ezerről 380 ezer forintra licitálták, akárcsak Szász Endrétől az 1963-as Álom elnevezésű képet 220 ezerről. (Ez utóbbinak „testre szabott”, különleges kerete is sokat emelt értékén.) Friedlinger Jenő németalföldies stílusú gyümölcscsendélete 150 ezer helyett 340 ezret is megért valakinek, akárcsak Háry Gyula levegős és látványos Positano látképe, amely 160 ezer forintról startolt. Egy másik ismeretlen osztrák mester szintén a XIX. század második felére datált, szemnek tetsző, holdfényes hegyi tája 120 ezerről indulva 320 ezer forinton landolt. Előzetesen 300 ezer forintra taksálták Pécsi Pilch Dezső akadémikus felkészültséggel megfestett, egész alakos Előkelő hölgyét 1917-ből, ezen az áron sikerült is értékesíteni, éppúgy, mint egy ismeretlen osztrák festő páros, romantikus várromját a XIX. század közepéről, az egyet fizet, kettőt kap csalogató elve alapján.
Wagner István
Wagner István