Az EU bizottsága megvádolta a Sotheby's és a Christie's aukciós házakat, hogy összejátszottak a műkincsek árának, illetve az azokat meghatározó feltételek kialakításában, összehangolták az általuk felszámolt megbízási díjakat, az eladóknak ajánlott előleg összegét és a fizetési feltételeket. Egy New York-i esküdtszék még decemberben bűnösnek találta Alfred Taubmant, a Sotheby's elnökét, mivel összejátszott a konkurens Christie's aukciós ház elnökével, Anthony Tennanttal a jutalékok rögzítésében. Taubman ügyében ma hoz ítéletet a bíróság, az ügyészség háromévi börtönre és 87,6 millió dolláros kártérítés megfizetésére akarja ítéltetni - annak az összegnek a duplájára, amennyivel megkárosította a műtárgyak tulajdonosait. A botrány kirobbanása után mindkét aukciós ház vezetője beadta lemondását.
A brüsszeli bizottság a versenyszabályok megsértése miatt a cég árbevételének 10 százalékára bírságolhatja meg az összejátszó cégeket. A Reuters szerint a Sotheby's forgalma 330 millió dollár volt, a Christie'sről nem volt adata. A két cég azonban viszonylag enyhe elbírálásra számíthat, mivel maguk jelentették fel saját magukat.
Bár egykori elnökeik sorsa kétséges, az aukciós házak virágzanak és jó szezonra számítanak. Az utóbbi időben tartott árverések az mutatják, hogy az emberek jó befektetésnek tekintik a műtárgyakat, melyekből több száz millió dollár értékben kínálnak eladásra. A Christie's februári londoni árverésének bevétele minden várakozást meghaladott, különösen az impresszionista és a modern műtárgyak esetében. E kategóriában hat művész alkotásai is rekordáron keltek el, míg a Sotheby'snél az aukció előtt becsült ár kétszereséért kelt el Renoir egyik festménye. A május 6-ával kezdődő héten mindketten impresszionista árveréssel nyitják a tavaszi szezont. A Sotheby's két jelentős gyűjteményre tett szert: Philip Sandblom svéd sebészére és Samuel Maslon minneapolisi ügyvédére. Ezekből egy Matisse-szobrot 9-12 millió dollárra becsülnek, egy Cézanne-festmény pedig 14-18 millió dollárt hozhat.
B. T. J.
