A debreceni Villás Galéria és Aukciósház a napokban tartotta 9. árverését a Csokonai Színházban, ahol szépen kúsztak fel az árak, egy-egy tétel többért kelt el, mint ha Budapesten kínálták volna fel valamelyik aukción. A 206 festmény- és műtárgytétel közül 191 gazdára talált. Az elkelt tárgyak 25,7 milliós összkikiáltási ára 45,9 millió forintra emelkedett. A legmagasabb áron és egyben az egyik legnagyobb arányú áremelkedést is elérve Koszta József virágcsendélete kelt el. A mű 850 ezer forintról indult, és árát csaknem megnégyszerezve, 3,2 millió forinton ütötték le. Wagner Sándor Olasz táj című vásznának ára 950 ezerről 2,2 millió forintra emelkedett. Tanítványának, Aggházy Gyulának Lány korsóval című képe - amely egyesíti Aggházy táj-, és emberábrázoló művészetét, néprajzilag hiteles ruházatban, finom színekkel parasztlányt ábrázol egy falusi dűlőúton - 550 ezer forintos kikiáltási árának négyszereséért, 2 millió forintért kelt el. Ugyancsak 550 ezer forintról indult a licit Barabás Miklós Fehér gyöngysoros hölgy című női portréjára, végül 1,8 millión koppant a kalapács. Barabás már a híres nagyenyedi kollégium ingyenes diákjaként, 13 évesen rendszeresen rajzolt portrékat tanárairól, diáktársairól, némi honoráriumért. Később arcképeket festett a Teleki, a Bánffy, a Bethlen, a Wesselényi, a Wass család tagjairól és politikusok, írók, színészek is modelljei voltak. Lyka Károly művészettörténész szerint „alig van ismertebb személyiség, akit meg ne örökített volna", valóságos XIX. századi pantheont hozott létre. A gyöngysort viselő nő most aukcionált portréja 1853-ban készült. Karl Kaufmann Charles Marchand álnéven festett, Hegyvidéki táj hajókkal című vásznának ára 360 ezer forintról 1 millió forintra emelkedett.
A Villás-aukció ezüstjei szépek voltak, kiemelhető közülük egy étkészlet, amelynek kikiáltási ára 180 ezerről, míg egy dísztálé 46 ezerről emelkedett 280 ezer forintra. Az előző század fordulójáról származó, lila eozinmázas, jelzett porcelánfajansz Zsolnay-kancsót 140 ezerről 320 ezer forintra, Kisfaludi Strobl Zsigmond fürdés után című bronz kisplasztikáját 240 ezerről 700 ezer forintra licitálták fel.
(NAPI)
