A tavalyi esztendő a műtárgypiacon szinte semmilyen téren nem hozott lényeges változást. A szereplők ugyanazok maradtak: évente háromszor-négyszer árverez a Polgár Galéria, a Nagyházi Galéria, a Belvárosi Aukciósház és a BÁV Rt. Közülük Nagyháziék teljes forgalmából továbbra is jelentős mértékben részesednek a festmények, a többiek repertoárjában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a régiségek, miközben egyre kevesebb - nagy értékű - festmény kerül kalapács alá.
Világtendencia, hogy a festmények árnyékában elsikkad minden más tárgytípus, különösen a médiában, ám mindez nem befolyásolja a legpatinásabb aukciós házaknál született eredményeket. A szőnyegek, a bútorok, a porcelánok olyan masszív, tőkeerős gyűjtőkörrel rendelkeznek, hogy sem divathullámok, sem a festmények kelendősége vagy kudarca nem rendíti meg a tárgyak piacát. Míg nálunk a képárak lassan, de biztosan idomulnak a nemzetközi szinthez, addig a tárgyaké nem közelít még a bécsi trendekhez sem.
Látványos felértékelődést egyedül Gorka Géza kerámiáinál tapasztalhattunk, ám kifejezetten magas árakat csak a művész nagyobb méretű, art deco figurái érnek el. Persze az árverező kiléte sem mindegy: a Mű-Terem Galériában ősszel a 35 centiméteres Térdeplő nőalak 1932-ből 750 ezer forintért kelt el, a 24,5 centis Női figura pedig 360 ezerért. Ezek az árak ugyan meghaladják a Gorka-kerámiák bolti értékét, és más árverésen sem értek el ilyen összegeket, ám jól mutatja azt a tendenciát, amely évek óta jellemzi a keramikus munkáinak fogadtatását. Gorka Géza és Lívia későbbi apró figurái, vázái, táljai általában 20-50 ezer forint között találnak gazdára - az elmúlt hat évben ez is öt-tízszeres értékemelkedést jelent.
Kovács Margit figurái iránt némileg alábbhagyott az érdeklődés, elsősorban a hamisítványok felbukkanása inti óvatosságra a gyűjtőket. Ennek ellenére egy közepes méretű, hiteles darabot már aligha lehet 100 ezer forint alatt megvásárolni.
A szecessziós Zsolnay-porcelánok iránti kereslet a Mű-Terem Galéria tevékenységének köszönhetően élénkült meg. Virág Judit és Törő István „mert” először a festmények között porcelánokat indítani, az eredmény pedig nem maradt el, sőt valószínűleg felülmúlta az előzetes várakozásokat (erre utal, hogy a leütési árak három-négyszeresei voltak a kikiáltási áraknak). A közönség tavaly másképpen viszonyult a Mű-Teremnél indított vázákhoz, tálakhoz, ezúttal már nem minden tétel ért el millió közeli árakat. Általánosságban elmondható, hogy két-három évvel ezelőtt drágábban vásárolhattunk Zsolnayt, mint 2001-ben, viszont itt lehetett - a rendszerváltozás óta talán először - egy eredeti amerikai Tiffany-lámpára licitálni. A gyűjtők ki is használták az alkalmat, 6,5-ről 12 millióra szökött fel a ritkán felbukkanó tétel leütési ára.
A bútorárak stagnálását az utóbbi évek hamisítási botrányai okozhatják, illetve az új vásárlói körök ellenállása - ők ugyan vesznek festményeket és régi könyveket, de modern bútorokkal veszik körül magukat. Mikor kiderült, hogy a sokmilliós eszmei értékű barokk tabernákulumok elvétve rendelkeznek olykor eredeti, XVII. századi részekkel, az érdeklődők figyelme a későbbi, kisebb, így természetesen olcsóbb darabokra terelődött. Rendre visszamaradnak a sokdarabos ülőgarnitúrák, monumentális szekrények, elkelnek viszont a kiegészítők: toalett- és íróasztalok, polcok, kisebb szekrények, tükrök, múlt század eleji újságtartók, ruhafogasok.
A szőnyegárak alakulását a két évvel ezelőtti licitbotrány zavarta meg. Napokig éreztette frenetikus hatását a Nagyházi Galériánál kialakult 16 milliós ár, mígnem kiderült, hogy a galéria rosszindulatú licitálók áldozata lett. A következő árverésen a rend helyreállt, és ettől kezdve némi emelkedéssel, de szenzáció nélkül zajlottak a szőnyegaukciók. Az utóbbi időben rengeteg üzlet nyílt a fővárosban, ezért aukción ma már csak olyanok vásárolnak, akik valódi régiségre vágynak, persze Magyarországon elvétve fordulnak elő XIX. századinál régebbi darabok. Az igazán jó állapotú, élénk színű, nagyobb méretű szőnyegek biztosan egymillió forint fölött kelnek el, de szép darabokra bukkanhatunk már pár tízezer forintért is.
A Zsolnay-tárgyak kapcsán már szó esett a porcelánokról. Magyarország másik nagy műhelye, a herendi kissé visszaszorult mostanában, már ami a régiségeket illeti. A gazdagabb gyűjtők ízlésétől manapság távol állnak a manufaktúra kissé édeskés termékei, és ugyan több uralkodóház is személyre szóló készletek boldog tulajdonosa, a több évtizeddel ezelőtt készült herendi porcelánok a nyugati piacokon sem értékesíthetők olyan jól, mint a pécsi műhelyből kikerült darabok.
A francia és osztrák üvegek árát a bútorokéhoz és Kovács Margit kerámiáihoz hasonlóan a hamisítványok nagy mennyiségben való felbukkanása befolyásolja, természetesen negatív irányba. Pedig a bécsi, párizsi árak arról tanúskodnak, hogy egy valódi Gallé-, Daum/Nancy- vagy Loetz-váza vagyonokat ér.
A tavalyi év tendenciáinak elemzését az ezüstökkel fejezzük be, nem véletlenül. Talán egyedül itt ismerték fel a gyűjtők, hogy Bécsben annyival drágábban kelnek el a tárgyak, hogy a magyar aukciók árai hozzájuk képest szinte bolhapiaciak. Bár nem célszerű kizárólag grammárak alapján számolni az emelkedést, hiszen a tárgy kora és kidolgozása nagymértékben befolyásolja kelendőségét, ám valamilyen támpontot mégis nyújt, ezért elmondhatjuk, hogy az ezüstök grammonkénti ára nagyjából kétszeresére ment fel 2001-ben az egy évvel korábbiakhoz képest - mindezek ellenére még mindig nem közelítik meg a bécsi értékeket. Talán nem véletlenül találkozhatunk osztrák és olasz kereskedőkkel a pesti műtárgyárveréseken.
R. E.
