Tavaly ismét bebizonyosodott, hogy a műtárgyak között egyértelműen a festmények uralják a piacot, talán csak a könyvek, kéziratok értékelődnek fel hasonlóan dinamikusan, a bútorok, szőnyegek, ékszerek, üveg- és porcelántárgyak terén jelentős mozgást nem tapasztalhattunk. Miközben a 2000-es év mindössze két, a többinél lényegesen magasabb árat hozott (Orbán Dezső Kannás csendélete 42 millióért, Kmetty János Csendélet Újsággal című vászna 30 millióért kelt el), addig tavaly öt kép ára lépte át a harmincmilliót. Míg korábban a klasszikus modernek jelentették a biztos sikert, addig az említett öt tétel közül négy a XIX. század magyar művészetét képviseli: Munkácsy két műve (Virágcsendélet, Köpülő asszony) mellett Szinyei Merse Pál Patakja, illetve Paál László Barbizoni tája produkálta ezeket az árakat.
Az élen 60 millió forintos árával Vaszary János Dinnyés csendélete áll, az egyetlen, amely meg tudta közelíteni Szinyei három éve egyeduralkodó, Parkban című 70 milliós alkotását.
A húszmilliósok között Szinyei egy, Paál és Farkas István két művét, Patkó Károly, Vaszary János munkáit találjuk. Az elmúlt év a dicsőséglistát tekintve talán a leggazdagabbnak és legsikeresebbnek tekinthető a rendszerváltást követő évek euforikus időszaka óta. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy néhány római és európai iskolás vagy Gresham-körös festőt egyelőre alulértékelnek a vásárlók. A tavaszi kiállításoknak köszönhetően Mattis-Teutsch János munkái a figyelem középpontjába kerültek, ennek eredményeképpen született az a 18 milliós ár, amelyet decemberben fizettek az időközben védetté nyilvánított Nagy piros kompozícióért. Rippl-Rónai több műve is átlépte a tízmilliót, ám ezek az összegek tavaly kissé elsikkadtak az említett 30-40 milliós árak mellett. A nagybányai művészek hierarchiája rögzülni látszik, a legtöbbet a később Nagybányától függetlenül nevessé vált művészek itt készült festményeiért fizetik a gyűjtők.
A kortárs művek 2000. évi felemelkedése után kissé csalódást kelthetnek a tavalyi eredmények. Miközben megnyílt a kifejezetten a mai művészetre koncentráló Meo és a többi aukciós ház is hallatlan érdeklődést kiváltó kortárs kiállításoknak adott otthont szezonon kívül, addig a vásárlók továbbra is kitartanak a klasszikusok mellett. A Blitz Modern és a BÁV tavaszi tematikus aukciói az ismert nevek (Bak, Hencze, Gyarmathy) sikerét, a fiatalabbak ismertté válását hozta, azonban ősszel és télen ezek szinte eladhatatlanoknak bizonyultak. Ennek következtében Kieselbachék és a Mű-Terem Galéria kevesebb kortársat indított a téli szezonban, holott - különösen Kieselbachnál - teoretikusok és gyűjtők hadát vonzották Erdély, Altorjai, Váli munkái fél évvel korábban. Az okok között lehet az, hogy tetemes mennyiségű értékes klaszszikus kép került piacra az elmúlt hónapokban, a gyűjtők pedig inkább ezek közül válogattak. Ugyanakkor a vásárlókat megzavarhatta, hogy az eddigi biztos nevek mellé kevésbé ismert, fiatalabb művészeket sorakoztattak fel a kereskedők, a döntéshez azonban nem szolgáltattak elegendő támpontot. A kortárs művészet egyfajta kockázat, hiszen a művek és művészek értékelésére akár évtizedeket várhatunk, a klasszikusok esetében pedig mindez már megtörtént.
Ami a médiabeli megjelenést illeti, a szakmán kívüli közvélemény egyre jobban ismeri néhány nagyobb galéria tevékenységét, mások kevesebbet szerepelnek. A beadók az ismerős neveket választják, így egyes házak még selejtezni is tudnak az árverési anyag összeállításakor. Mások viszont egyre kevesebb, vagy a többiek által visszautasított tételekkel állhatnak elő. A cégek ilyenkor profilt váltanak, más műtárgytípusokra koncentrálnak, esetleg egy bizonyos stílust, korszakot helyeznek előtérbe. Az értékesebb művek többsége a Kieselbach és a Mű-Terem Galériába kerül, a kortárs művészet a Blitz Modern területe. A régi mesterek otthona a Nagyházi Galéria, novemberben a drágább XX. századi tételek többsége visszamaradt náluk. A BÁV kiterjedt felvevőhálózatának köszönhetően bővelkedik műtárgyakban, ám az utóbbi időkben a Lónyay utcából is hiányoztak a főművek. Az évadzáró festményárverésen viszont indult néhány jelentős darab, ezek közül Czigány Dezső Csendélete 20 millió forintért kelt el.
A Polgár Galéria minden művészeti árverésén találkozhattunk egy-két figyelemre méltó tétellel (Szinyeivel például), ám egyre kevesebb festmény kerül kalapács alá, és ugyanez vonatkozik a Belvárosi Aukciósház választékéra. A versenybe a piac új szereplői (Abigail, Á-Lom, Premier) egyelőre nem tudnak beleszólni.
R. E.
