Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A bécsi Kinsky-palotában, a Wiener Kunst Auktionen 36., év végi árverése volt az utolsó aukció, amelyen még a schilling volt a fizetőeszköz Ausztriában. Ebből az alkalomból elmélkedett Otto Hans Ressler igazgató a katalógus előszavában a nemzetközi műkereskedelem mostani kétarcúságáról. Szerinte egy évtizeddel ezelőtt még csoportosan vonultak helyszínről helyszínre, Bécsből Londonba vagy akár New Yorkba a műkereskedők, gyűjtők és kritikusok egyaránt, hogy - olykor akár mesterséges hisztériakeltéssel is - egekbe tornásszák az árakat az aukciókon. Pedig az abszolút élvonal mellett már akkoriban is jelen volt a háttérben az az ellentétes előjelű tendencia, hogy a regionális értékeket legjobban a helyi piacokon lehetett értékesíteni. Egy ország nemzeti kultúráját mégiscsak az ottani múzeumi szakemberek, galériások, privát tulajdonosok ismerik a lehető legalaposabban, a kölcsönös bizalom is itt a legerősebb, a személyes kontaktusokról nem is beszélve.
A WKA igazgatójának tapasztalatai szerint az utóbbi időben egyre többen maradnak a császárvárosban az osztrák szakértők és laikusok közül, távoli licitálásaikat elintézik ugyan elektronikus úton, de a közvetlen műélvezetet Bécsben nem hagyják ki. Ezzel a helyi műtárgyak értéke emelkedik - erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt.
A régi mesterek, valamint a XIX. és a XX. századi festők kétnapos licitálásán másfél száznál több tételt vonultattak fel, közülük a magyar vonatkozású művek mind elkeltek. Rudolf von Alt (1812-1905), a rangos osztrák mester sokat dolgozott Magyarországon a Monarchia korában. Akvarelljét, amely a budapesti Országház 1883-as tervét ábrázolja (40x80 cm), 135 ezer schillingért értékesítették. Egy osztrák arisztokrata kollekciójából származó, korai, 1844-es vízfestményét (12x18 centiméteres méretben), amely a pesti Duna-partot örökíti meg, 430 ezer schillingért adták el.
Egy mödlingi gyűjteményből, Otto Petz kollekciójából került az árverésre a telcsi születésű, Bécsben elhunyt Hamza János (1850-1927) olajfestménye. A Mise után című kép népviseletbe öltözött nők csoportját örökítette meg (92x72 cm), a zsánerjelenetért 50-60 ezer schillinges becsértékének alsó határához közeli összeget fizettek ki végül. A Szegedről Budapestre került Vastagh György (1834-1922) szintén olajjal festette lenvászonra 1912-es kompozícióját egy baromfiudvarról (95x80 cm), a kép ugyancsak a Petz-kollekcióból érkezett az osztrák fővárosba. A licit során 30-50 ezer schillinges sávjának felső határán adták tovább a festményt. Ugyancsak a mödlingi gyűjteményből származott a budapesti Nádler Róbert (1858-1938) meglehetősen nagy méretű (97x147 cm) olajképe, a Mosónők Balatonkenesén. A festményt csaknem kétszeres áron, 80 ezer schillingért adták el új tulajdonosának. A magyar fővárosból Bécsbe települt Borotha Lajos (1869-1961) olajfestménye, a császárváros látképe 30 ezer schillingért talált gazdára az árverésen.
Wagner István
