Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
X-T, azaz Kriszti olvasható a védjegy a Deák Erika Galériában november 17-ig látható legújabb kiállításának képein és a www.x-t.hu honlapon. A vásznon képregényszerű jeleneteken sok-sok Kriszti-figura szeretkezik, onanizál vagy éppen valamilyen szexuális erőszak tárgya. Csillogó flitterrel kivarrt feliratok „díszítik” ezeket a képeket, mint a fiatal lányok feszülő mellén a topokat. „Tetszenek nekem azok a pólók, persze nem annyira izgalmasak, hogy művészetembe beemeljem, mint mondanivalóm fő tárgyát, de eszköznek mindenképpen jó és használom. Most az összes képem pont úgy néz ki, mint ezek a pólók” - mondja Nagy Kriszta. Leegyszerűsített képregény szintjén megrajzolt Kriszti-figurák, amelyeknek történeteik vannak és hozzá pólókról is visszaköszönő, viszonylag egyszerű, de nagy igazságokat, közhelyeket tartalmazó kis mondatok.
- Szereted megbotránkoztatni az embereket.
- Sokan aggódtak is azon, hogy ez egy felszínes PR-képzőművészet, ami nem a művészetről szól. Az óriásplakátok és a cicis munkám is és az utána következőek nemzetközileg is nagyon sikeresek lettek, de valahogyan voltak olyan emberek és művészettörténészek, akik ellenezték, amit csinálok. Szerintem pedig bátorság kell mindehhez. Azt gondolom, hogy a művészek az első szűrők. Amit én most érzek és ami neked átmegy az én műveimből, az neked a jövő. Elsőre úgy néz ki, mintha egy nagyon egós, „semmi mással nem foglalkozom, csak saját magammal” ügy lenne, közben ez nem így van. Én a saját magam szűrőjén keresztül a világról szólok. Mindenkiben a világ szól, mindenkiből a világ szól.
- Téged szerettek a főiskolán, tehetségesnek tartottak?
- Fura, de én kifejezetten érdektelen növendék voltam. Szerintem tehetségesnek tartottak, de nem állítom, hogy letették volna a nagyesküt, hogy belőlem lesz a Nagy Kriszta. Az év végi kiállításra mindig kidobtam három képet, amelyet aznap éjszaka festettem meg, és ami baromi jó volt. Én oda pihenni jártam, semmiféle ambíció nem volt bennem, csak szívtam magamba egy alapot, töltöttem az aksijaimat. Amiből azóta is élek.
- Könnyen felvettek?
- Engem negyedjére vettek fel a főiskolára. Háromszor kirúgtak, mondván, démonok nem kellenek ide. Ahhoz, hogy felvegyenek, annyit kellett tennem, hogy koszos nadrágban, zsíros hajjal menjek, legelőször kibontottam a szőke hajamat és miniszoknyában voltam, merthogy nyár volt. Amikor negyedszer odamentem, a piros nadrágomnak nem látszott a színe, mert két hétig a felvételi előtt abban csúsztam-másztam, zsíros volt a hajam, karikás volt a szemem, megaláztak és felvettek. Nagyon sokat aláztak meg, és sokszor megalázkodtam, de ettől csak több lettem. Az, hogy én jó nő vagyok, nagyon sok esetben gátolt, szakmailag mindenképpen.
- Ahhoz képest meglehetősen sikeres vagy.
- Tudatosan csinálom a brandemet évek óta, akkor is csináltam, amikor nem is tudtam, mi az. De azt tudtam, hogy ráírják egy telefonra, hogy Nokia és egy bambira, hogy Coca-Cola és ettől pontosan azt veszik meg és nem a másik ugyanolyat. Akkor ezt a szisztémát mindenre át lehet vinni, a festészetre is, és itt Magyarországon is. Én egy diplomás festőművész vagyok, nem gondolom azt, hogy nekem jól éhen kéne halnom azért, mert művész vagyok. Pénz nélkül nincs kép a falon. Magyarországon van olyan réteg, amelyik csak azért nem vesz képet, mert még nem vertük a fejébe, hogy az neki egy státusszimbólum. Nem én, mert én verem.
- És vásárolnak tőled?
- Három éve kezdtem a tudatos brandépítést egy szál magam, nem áll mögöttem senki, sem cég, sem szakember, sem pénzes mecénás. Eljutottam oda, hogy igenis vagyok egy brand és egy csomó ember szeretne tőlem kultikus tárgyakat vásárolni, mert neki ez tetszik, ő ehhez az ideológiához akar tartozni. Nem vásárolnak annyira, amennyire szeretném, de van valami. Ahhoz képest, hogy három éve végeztem a főiskolán, kerestem sok milliót. Magamhoz képest ez sok, és ahhoz képest is, hogy három éve háromezer forint volt a főiskolán az ösztöndíjam és nem vagyok gazdag szülők gyereke. Sajnos a művészet mindig nagyon erősen függ a hatalomtól. Számít, hogy ki van kormányon és hogyan gondolkozik a művészetről. A művészet mindig a kakaónak a tejszínhabja. És ha nincs egy korty kakaó a bögrében, akkor lesheted. Amikor a pénz arra kell, hogy kenyér legyen meg a gyereknek kiscipő, akkor te nem adsz el egyetlen képet sem. A művészet mindig is csak akkor virágzik, amikor egy gazdaság virágzik.
- Nehezen festesz, vagy tudatosan csinálsz kevés képet?
- Nagyon könnyen festek. Ha leülök a vászon elé, akkor általában megy.
- És mitől függ, hogy leülsz-e, kampányszerűen festesz?
- Engem nem csókol meg a múzsa. Én szerettem az év végi kiállításokat is, amikor festeni kellett. Nekem kellenek a feladatok. Semmiképp sem tudom azt elképzelni, hogy egy műteremben eltöltök harminc évet, gyártom a képeket, senki nem vesz tőlem semmit, meghalok és a végén eladják a képeimet és milliomos lesz belőle valaki más.
- Hogyan alakítottad ki az áraidat?
- Az ár kialakítása nagyon fontos kérdés. Van egy barátnőm, akivel együtt diplomáztunk, a karrierünk is együtt halad, teljesen más vonalon, de hasonlóan ível és az eladásaink is. Viszont a két ellenkező oldalt képviseltük az áraink kialakításában. Ő azt mondta, hogy olcsón odaadja, vigyék, fest helyette tízet. Én más utat választottam. Eleve nem vagyok gyártós művész, nekem mindig nagyon kevés munkám lesz. Soha nem adtam el kevésért. Volt olyan, amikor a Hypobankból visszahoztam egy képemet, mert nem tudtunk megegyezni az árban, pedig ennek a banknak a kortárs gyűjteményébe bekerülni sokak számára nagyon fontos. A barátnőm néha odaad egy képet ingyen is, csak hogy bekerüljön egy gyűjteménybe. De amikor leültünk a barátnőmmel és összeadtuk, mennyi pénzt kerestünk, kiderült, hogy ugyanannyit. Csakhogy ő öt éve ad el, alacsonyabb árakon, én két és fél éve értékesítem képeimet, nekem volt x eladásom, neki 70x.
- Neked más a helyzeted. Már a Tereskova miatt megkaptad a média figyelmét. Saját magad vagy a képeid reklámhordozója, a barátnőd viszont úgy csinálja meg a hírét a képeinek, hogy sokat elad.
- Persze, de az is benne van ebben, hogy nem akarok kitolni azzal, aki hisz abban, hogy egy Nagy Kriszta-képet meg kell vennie és érdemes azért sok pénzt kiadnia. Őt verném át azzal, ha valaki másnak a következő képemet töredékéért odaadnám annak az árnak, amit ő fizetett. Én most vagyok először egy galéria istállójában, és itt kereskedés folyik, ami azt is jelenti, hogy lehet alkudni. Persze nem változhat nagyságrendeket a végösszeg, magyarul nem az van, hogy indul 500 ezerről és a vége 30. Üzenem mindenkinek, hogy most kell vásárolni, mert pár év múlva sokkal többe kerül majd minden. Ráadásul iszonyú jó képek vannak ebben az országban. Totálisan trendi, külföldi szinten is. Amit én csinálok az is, de másoké is.
Jankó Judit
