Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nyolc eltérő stílusú, mentalitású festő közel sem egységes művészcsoportot hozott létre a XX. század első évtizedének végén. Közös bennük, hogy a posztnagybányai piktúrán a párizsi kubisták, posztimpresszionisták modorában és eszközeivel próbáltak túllépni, ezzel egy sajátosan színes világot hoztak létre, szorosan kapcsolódván a Nyugat fémjelezte irodalmi és a haladó baloldali politizáló-filozofáló értelmiségi körökhöz. A Nyolcak az Aktivisták előfutárainak tekinthetők.
A csoporthoz tartozó művészek (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos) többsége korábban hasonló utat járt be Nagybánya és Párizs között. Közös kiállításaikat 1909 és 1912 között rendezték. Eszközhasználatuk eltérősége ellenére a formai újításra való törekvésük, illetve társadalmi céljaik azonossága mégis valamilyen módon egységessé tette a Nyolcakat. Berény életműve a 30-as évektől a posztimpresszionizmusban teljesedett ki.
Czigány csendéletei egyértelműen magukon viselik Cézanne konstruktív modorát. Czóbel a fauve-ok (vadak) útját választotta, ettől szinte sosem tért el hosszú élete során. Kernstok, a csoport legidősebb tagja, a realizmustól indult, vonzódott a monumentális munkákhoz, később politikai szerepet vállalt.
A kolorista Márffy dekoratív művei az École de Paris hatását közvetítették Magyarországra. Orbán ismerhető életműve rövid, hiszen 1939-től Ausztráliában élt, közel százesztendős koráig. Pór Bertalan a szimbolista irányzatot képviselte a csoportban, a kubista Tihanyi pedig az Aktivisták között folytatta munkáját.
A Nyolcak mai népszerűsége számos kérdést vet fel. A műkereskedelemben előforduló műveik többsége a csoport közös kiállításait megelőzően, illetve - zömmel - később keletkezett, így nehéz tendenciát felfedezni egy rövid életű művésztársulat utóéletében. A klasszikus avantgárd iránti általános és az utóbbi egy-két évben fokozott érdeklődés kivetítődik a Nyolcak értékelésére, legyen szó akár több évtizeddel későbbi alkotásokról, például Czóbel esetében.
Sosem volt olyan közel a magyar képzőművészet az európaihoz, mint a múlt század első két évtizedében, művészeink közvetlen alkotótársai lehettek azoknak a festőknek, akik mára az egyetemes művészettörténet meghatározó alakjai, közös kiállításokon vettek részt olyan művészekkel, akiknek alkotásai dollármilliókért cserélnek gazdát a világ nagy aukciós házaiban. Már középtávon sem közömbös a befektetés szempontjából, hogy mennyire „európai” egy mű, hiszen az Európai Unióhoz való csatlakozás után minden bizonnyal gyökeresen átalakulnak a műtárgypiaci viszonyok. Feltételezhető, hogy a maguk idejében korszerű, haladó művészek az új versenyben sem maradnak alul.
Nagyon kevés olyan alkotás fordul elő a piacon, amelyik a csoport működésének éveiben keletkezett, talán éppen ezért is értékesebbek a többinél. Ilyen volt Orbán Dezső Kannás csendélete, a 2000-es év rekordere. A művésztől - mivel keveset élt és alkotott Magyarországon - nagyon kevés kép kerül a hazai műkereskedelembe, ilyen kvalitású pedig lényegében nem fordul elő, ezért ára, ha meglepő is, nem volt érdemtelen. Ennek folyományaként három nappal később ért el önmagához és a rendező cég hagyományaihoz mérten kiemelt eredményt (10 millió forintos leütési ár) Czigány Dezső Csendélete a Belvárosi Aukciósházban.
Berény egyelőre adós a magas árakkal, talán mert nem tartják oly merésznek és haladónak, mint Tihanyit, és nem annyira szolgálja a nagyközönség ízlését, mint Márffy ezerszínű piktúrája. Legjelentősebb műveinek többsége közgyűjteményekben található, a többitől pedig a világért sem válnának meg a büszke gyűjtők. Pór és Kernstok a műkereskedelem előkelő idegenjei, művészetüket még nem tudta helyesen kezelni a piac. Nehéz „árat csinálni” olyan festőknek, akiknek képei elvétve fordulnak elő árveréseken, bár Orbán esetében ez sikerült.
Tihanyi egyértelműen a csoport sztárjának tekinthető, felbukkanása minden alkalommal esemény, igaz, szinte kivétel nélkül vitát vált ki a szakértők körében. Életműve erősen behatárolt, miközben külföldön eltöltött évei sok üres foltot és ismeretlen műveket hagytak az utókorra. Czóbel végigfestette a múlt századot Nagybányától Szentendréig. Furcsán alkalomfüggők az árai, közel azonos kvalitású képek esetében tízmilliós eltérésre is számíthat a beadó és a galériás.
A mellékelt táblázatban néhány kivételtől eltekintve tavalyi árakat közlünk. Néhány művésztől (Pór, Orbán, Czigány) szinte minden fellelhető árat megemlítünk, másoktól (Czóbel, Márffy) pedig 15-20 jelentős képből és árból válogathattunk.
R. E.
