Bár több tanulmány és még több újságcikk jelent meg a második világháború előtti, illetve korunkbeli magyar magángyűjteményekről, mégis elmondható, hogy ez a terület művészettörténeti szempontból szisztematikusan még nem feltérképezett. Magyarországon sokáig, majdnem a századfordulóig jellemző a főúri gyűjtemények dominanciája. A régi, XIX. század előtti gyűjtemények jó részét jellemzően nem festmények képezték. A legjelentősebb ezek közül a XVII. században Nádasdy Ferenc országbíró kollekciója, amely kárpitokat, ötvösműveket, érmeket és metszeteket tartalmazott igen jelentős számú olasz és németalföldi festmény mellett. Mivel Nádasdyt a Wesselényi-féle összeesküvésben játszott szerepe miatt 1671-ben kivégezték, gyűjteményét a bécsi kincstár részére elkobozták, egy része azonban az udvarhoz lojális Esterházy és Pálffy családokhoz került.
Az Esterházy-gyűjtemény, amely körülbelül két évszázados gyűjtőmunka eredménye, jó ideig Bécsben volt. Szerencsére azonban a magyar állam a családdal megegyezve 1870-ben 1,1 millió forintért a képtár anyagának nagy részét megvásárolta. Ebből a gyűjteményből származnak azok a jeles darabok, amelyek ma a Szépművészeti Múzeumban található régi itáliai és németalföldi anyag kvalitásban legerősebb részét képezik. Az Esterházy-gyűjtemény is tartalmazott olyan darabot, amelynek szerzősége utóbb megkérdőjeleződött. Kiderült például, hogy a gyűjteményben például Rembrandt eredeti alkotásaként leltározott képek nem a mester alkotásai.
A századforduló utáni magyar műgyűjtés legjelesebb alakja báró Herczog Mór, báró Kohner Adolf, Ernst Lajos, báró Hatvany Ferenc és Nemes Marcell. Közülük a bárói rangot viselők már nem a történelmi arisztokrácia tagjai, hanem zsidó származású nagyiparosok. A régebbi gyűjtőkkel ellentétben ők már modern, külföldi, többségében impresszionista műveket is gyűjtenek a jeles magyar művészek alkotásai mellett. Nemes Marcell gyűjteménye Greco-, Tintoretto-, Goya-, Degas- és Manet-képeket is tartalmazott - gyűjteményének jó része később hitelezőjéhez, báró Herczog Mórhoz került. Báró Hatvany Ferenc kollekciója többek között Courbet-, Corot-, Manet- és Renoir-művekből állt.
Ezen gyűjtemények jó részét 1945-ben a Magyarországot megszálló szovjet csapatok elhurcolták és a mai napig Oroszországban őrzik. Sajnos ez éppen a rendkívül értékes képeket érinti, mert ezeket tulajdonosaik - hogy a háború pusztulásától megóvják - 1944 folyamán budapesti bankszéfekben helyezték el. A bankok trezorjaiban tárolt értékeket viszont a Vörös Hadsereg szinte kivétel nélkül lefoglalta. Nemrég derült arra is fény, hogy számos értékes festmény, de nemesfém tárgyak és órák is az "aranyvonaton" hagyták el nyugat felé az országot. A nyilasok által főként zsidóktól összeszedett műtárgyak jó részét amerikai tisztek tulajdonították el.
A károk ellenére a fenti gyűjtemények anyagából és a háború előtti más jeles magyar magángyűjteményekből jelentős számú festmény maradt 1945 után magyar magántulajdonban.
Az anyag azonban tovább fogyott: az értékesebb képek jelentős részét nyugatra csempészték, lévén ott sokkal jobb áron lehetett értékesíteni ezeket, mint Magyarországon. Bár főleg a külföldi képeknél ma is jelentős a differencia, az effajta műtárgykiáramlás lassulni látszik. A hatvanas-hetvenes években kialakult az új magyar gyűjtői réteg, amely az akkori idők nyomott magyarországi árait kihasználva jelentős, mai aukciós értékén tekintve több száz milliót érő gyűjteményeket halmozott fel.
A háború előtti kollekciókból is lappanghatnak még jelentős művek, tulajdonosaik azonban nem szívesen fedik fel kilétüket. 1981-ben a Magyar Nemzeti Galéria kiállítást szervezett Válogatás magyar magángyűjteményekből címmel. A kiállításról kiadott könyv fotói és leírásai nyomán azért ízelítőt kaphatunk abból, hogy milyen minőségű művek vannak még ma is magánkézben hazánkban. Murillo, Grechetto, Brueghel, Szinyei Merse vagy Csontváry alkotásai dollárszázezreket, sőt egy-egy esetben dollármilliókat érhetnek.
A háború előtt jelentős gyűjteménnyel rendelkező magyar családok jó néhány örököse magyar közgyűjteményeket perel, mert úgy véli: jogos tulajdonuk került múzeumokba, törvénytelenül. Andrássy Gyuláné örököseinek már több képet vissza is szolgáltatott a magyar állam, illetve kárpótlást fizetett (Befektető, 1999. november 22., 22. oldal), és tárgyalások folynak a Hatvany és a Herczog családok képviselőivel, utóbbi ügyvédje már pert is indított a festmények visszaszerzése érdekében (NAPI Gazdaság, 1999. december 2., 5. oldal).
F. A.-J. J.
**** KERETBEN ****
Középkori faszobrot vett a Nemzeti Galéria
Eddig magángyűjteményben lévő középkori szobrot vett a Magyar Nemzeti Galéria - közölte sajtótájékoztatóján Bereczky Loránd főigazgató. A főigazgató a Barkáról származó Szent Katalin-szobornak, a magyar faszobrászat egyik korai fő művének vételárát nem árulta el. Szakértők szerint a szobor ára tízmilliós nagyságrendű lehetett, feltehetően 20-30 millió forint körüli összeget fizetett érte a múzeum a gyűjtőnek. A Régi Magyar Gyűjteménynek az utóbbi évtizedek legfontosabb szerzeménye a műalkotás. A Gömör vármegyei településről származó, hársfából faragott szobor egy budapesti magángyűjtemény jóvoltából 1993 februárja óta kölcsönként szerepelt az állandó kiállításon. A mű párja, a Szent Dorottya-szobor évtizedek óta a gótikus kiállítás egyik fő látványossága.