Több évtized távlatából befektetői szemmel vizsgálva az árveréseken kialakult képárakat, hamar kiderül, hogy a különböző alkotók műveinek áremelkedése között akár nagyságrendbeli különbségek is lehetnek. Bár általánosságban igaz, hogy a tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt árverésen megvásárolt képpel jó vagy még jobb vásárt csinált a vevője, mégis akad kivétel. Kis számban ugyan, de vannak művészek, akik esetében az időközben bekövetkezett pénzromlás mértékénél kevésbé emelkedett alkotásaik értéke. Közéjük tartozik Rudnay Gyula, aki a második világháború előtt hivatalosan rendkívül megbecsült művész volt. A Horthy Miklós kormányzó által a legrangosabb kulturális kitüntetéssel, a Corvin-lánccal is díjazott művész (a Corvin-kitüntetésekről lásd keretes írásunkat) életében képeinek árait népszerűségéhez szabta.
A festő művészi kvalitásaihoz képest magas képárai a háborút követő néhány évtized műkereskedelmi gyakorlatára is hatással voltak. Műveinek értéke csak a nyolcvanas évek végén kezdett a helyére kerülni, majd a kilencvenes évek végére szakmai körökben Rudnay kifejezetten alulértékelt művésszé vált.
Két olyan képet árverezett a művésztől az 1999-es tavaszi aukcióján a BÁV, amelyek már szerepeltek árverésen. Ezek közül a Virágzó kert című a BÁV 1985-ös aukcióján 34 ezer forintért kelt el. Tavaly újra árverésre bocsátották, és akkor 240 ezer forint lett a leütési ára. Abszolút értékben számolt hétszeres áremelkedését a két időpont között bekövetkezett legalább 12-szeres inflációval összevetve látható, hogy a kép megvásárlója pénzügyi szempontból nem járt jól. A Templombelső című másik Rudnay-kép - amelyet 1987-ben, illetve 1999-ben árvereztek - még ennél is rosszabb arányt produkált.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy bár általánosságban manapság a Rudnay-képeknek alacsony áruk van, mégis éppen az 1999. decemberi aukciós szezonban a Mű-Terem Galéria árverésén ért el a művész egy képe rekordot. A különös, nyújtott alakú olajkép (Befektető, 1999. december 13., 11. oldal), a Sárga íriszek, kétségkívül a művész egyik legjobban sikerült alkotása, ezért emelkedhetett ára az aukción 450 ezerről 6 millió forintra.
Rossz vásárt csinált, aki a múltban Edvi Illés Aladár műveit vásárolta. A festő Eső után című nagyméretű olajképe 1990-ben a BÁV aukcióján 80 ezer forintot, 1999-ben a Kieselbach Galéria árverésén 95 ezer forintot ért. Még szembetűnőbb az, hogy a fenti festmények vevői nem jártak jól, ha összehasonlítjuk az általuk vásárolt képek árait az ugyanabban az időben árverezett, más művészektől való vásznakkal. Azon az 1985-ös BÁV-árverésen, ahol Rudnay Virágzó kertjét 34 ezer forintért megvásárolták, Czóbel Béla egy olajképe 28 ezer forintért kelt el. Utóbbit 1999-ben árverésre bocsátották a Nagyházi Galériánál. Ekkor kikiáltási ára 2,5 millió forint volt.
Az 1990-es BÁV-aukción pedig - ahol az említett Edvi Illés-festményt vették - egy Márffy Ödön-képet lehetett néhány tízezer forint plusz ráfordítással vásárolni. Utóbbiért a Kieselbach Galéria 1999. decemberi árverésén 2,6 millió forintot fizettek - 27-szer annyit, mint az 1990-ben körülbelül még azonos árú Edvi Illés-műért.
F.A. - J.J.
**** KERETBEN ****
Horthy Miklós kormányzó 1930-ban - kilenc évvel a trónörökös meghiúsult puccskísérletei után, magát szilárd hatalmi helyzetben tudva - "uralkodói" lépésre szánta el magát: bevezette a Corvin-lánc és Corvin-koszorú kitüntetéseket a magyar tudomány, irodalom és művészet terén kimagasló alkotók számára. Az adományozás rendjét szabályozva azt is megszabta, hogy a Corvin-lánc tulajdonosai soha nem lehetnek 12-nél, a koszorúé 60-nál többen, ezzel egyfajta exkluzív tudományos-kulturális klubot hozott létre. Corvin-lánccal a festők közül kettőt tüntettek ki, a főként portréfestőként ismert Karlovszky Bertalant 1935-ben, később pedig Rudnay Gyulát, aki a koszorúval kitüntetettek közül emelkedett a "láncosok" sorába. Az összesen mintegy 270 gramm súlyú, 925-ös ezüstből részben kézzel készült Corvin-lánc az érdemrendek és kitüntetések gyűjtőinek áhított kincse. Főképpen persze azért, mert a háború előtt adományozott darabokat a kitüntetett halálával vissza kellett szolgáltatni, hogy azt a helyébe lépő arra érdemes viselje. Úgy tudni, hogy összesen csak 23-at készítettek belőle. Magyarországon magánforgalomban kelt el ezek közül az egyik 1989-ben, 280 ezer forintért. Manapság - amikor a kormánynak a kitüntetés feltámasztásával kapcsolatos tervei is reklámot jelentenek - a lánc akár sokszorosát is érheti.
Horthy Miklós kormányzó 1930-ban - kilenc évvel a trónörökös meghiúsult puccskísérletei után, magát szilárd hatalmi helyzetben tudva - "uralkodói" lépésre szánta el magát: bevezette a Corvin-lánc és Corvin-koszorú kitüntetéseket a magyar tudomány, irodalom és művészet terén kimagasló alkotók számára. Az adományozás rendjét szabályozva azt is megszabta, hogy a Corvin-lánc tulajdonosai soha nem lehetnek 12-nél, a koszorúé 60-nál többen, ezzel egyfajta exkluzív tudományos-kulturális klubot hozott létre. Corvin-lánccal a festők közül kettőt tüntettek ki, a főként portréfestőként ismert Karlovszky Bertalant 1935-ben, később pedig Rudnay Gyulát, aki a koszorúval kitüntetettek közül emelkedett a "láncosok" sorába. Az összesen mintegy 270 gramm súlyú, 925-ös ezüstből részben kézzel készült Corvin-lánc az érdemrendek és kitüntetések gyűjtőinek áhított kincse. Főképpen persze azért, mert a háború előtt adományozott darabokat a kitüntetett halálával vissza kellett szolgáltatni, hogy azt a helyébe lépő arra érdemes viselje. Úgy tudni, hogy összesen csak 23-at készítettek belőle. Magyarországon magánforgalomban kelt el ezek közül az egyik 1989-ben, 280 ezer forintért. Manapság - amikor a kormánynak a kitüntetés feltámasztásával kapcsolatos tervei is reklámot jelentenek - a lánc akár sokszorosát is érheti.
(NAPI)