Elsősorban eddigi sikerei helyszínén, a luxuslapok körében kíván Lengyelországban tovább terjeszkedni Jürg Marquard a korábbi kényszerű szűkítések után - mondta el a magyar médiapiacon is jelen levő svájci Marquard Media tulajdonosa a Gazeta Wyborczának, a vezető lengyel napilapnak adott interjújában. A médiamágnás elégedett lengyelországi lapjainak teljesítményével, amelyek a recesszió ellenére tavaly is hasznot hoztak, még ha nem is akkorát, mint korábban, és főleg nem akkorát, mint amekkorát szeretnének. Különösen vonzó a luxusmagazinok piaca, ahol a konszern otthon érzi magát, hiszen ők hozták be többek között a Cosmopolitant, az egyetlen olyan újságot a lengyel női lapok közül, amely folyamatosan képes növelni eladott példányszámát. Beleillik ebbe a koncepcióba a Playboy helyi kiadójának megvásárlása is. A másik terület, ahol erősíteni akarnak, a sportlapok világa. Marquard szerint bár ők is megszenvedik a reklámbevételek csökkenését, még mindig sokkal jobb helyzetben vannak konkurenseiknél, a hirdetési piac fellendülésére pedig nem számít a jövő év második fele előtt. A lengyel sajtópiac érdekességeként említette a helyi olvasók igényességét: ennek tulajdonítja, hogy más országokkal ellentétben Lengyelországban gyengén fogynak a bulvárlapok.
B. T. J.
