Az 1954-es világbajnoki döntő 50. évfordulójára rendezett mérkőzés 90 percének mintegy harmadát heves füttykoncertek kísérték, persze nem tiszteletlenségből, hanem a német csapat teljesítményére való tekintettel.
Történt ugyanis, hogy a magyar csapat Torghelle két találatával már az első félidő 30. perce környékén vezetett 0-2-re, s mivel tudjuk, hogy a németek nem a humorukról híresek, maradtak inkább a füttyögésnél (bár sokan gondolták úgy a meccs után, hogy inkább otthon kellett volna maradni). Persze dőreség lenne azt gondolni, hogy a németeknek nem volt helyzetük sem, a Rudi Völler vezette társaság viszonylag szépen körbelőtte Király Gábor kapuját, ám bevenni nem tudták azt. A Matthäus féle középpályán-szerzek-labdát, s kontrázok belőle taktika úgy néz ki bejött a magyaroknak. A második félidőben tehetetlenül, s néha igen-igen lassan futó, forduló németek (mint amikor Messerschmittek leálltak fordulóharcolni a Spitfire-ekkel a csatorna felett, emlékezve a D-nap hatvanadik évfordulójára is) megszenvedték a magyarok második félidőben alkalmazott, egy kissé már megkötni látszó "betonvédelmét".
A vége tehát: Németország-Magyarország 0-2, Matthäus marad, legalább is egy darabig biztosan.
