Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A kilencvenes évtizedben épült első magyarországi lakóparkok még főleg a hazánkban szolgáló nyugati diplomatáknak, hosszabb ideig itt időző üzletembereknek kívántak az otthonihoz hasonló nívós életteret nyújtani. A hasonló fejlesztések fő színtereivé a kezdeti években a főváros presztízsértékű budai övezetei, a II., a XII. és a III. kerületnek a II.-hoz közel eső részei váltak. Itt épültek fel – a gyakran szinte csillagászati árú telkekre – a nívós polgári és luxuslakások, melyek még szinte minden, a klasszikus nyugati országokbeli lakóparkokra, lakókertekre jellemző kellékkel rendelkeztek.A nálunk akkor még újszerű – Nyugat-Európában az 1920-as évektől népszerű – lakóparki településmodell legfőbb jellemzője, hogy a kerítéssel körbefogott területen belül a nagyobb főutcákból zsákutcát nyitnak meg, melyekben megfelelő távolságra, többnyire hasonló stílusú és lakásszámú épülettömböket emelnek. Ezek az általában egy, maximum két szint plusz tetőtér magasságú lakóépületek lehetnek lépcsőházakkal kialakított sor- és társasházak – melyekben viszonylag kevés lakás nyílik egy-egy lépcsőházból –, vagy külön-külön megközelíthető lakóingatlannal kiépítettek, vagyis ún. átriumházasak. A lakókertek esetében az adott területen pavilonszerűen „szétszórt” házakat építenek, melyekhez többnyire élősövénnyel és úttal leválasztott kertrész is tartozik.Mindkét „minitelepülés”-modell általában kerítéssel, és a legmodernebb automatikus beléptető rendszerrel felszerelt kapuval, gyakorta állandó portaszolgálattal vagy kamerás megfigyelő rendszerrel védett: így a lakóparkba-lakókertbe csak a bent lakók engedélyével lehet bejutni. Közös jellemzőjük még, hogy – a lakóépületektől, házaktól jól elkülönítve kialakított – szolgáltató központ biztosítja a lakók kényelmét. Ezen kiszolgáló létesítmények igen sokfélék lehetnek: az üzletek, a posta, az óvoda, iskola, a sporttermek és -pályák, a közös úszómedence, a szauna éppúgy hozzátartozik, mint a luxuslakóparkoknál a közös területek karbantartását, takarítását és a sportlétesítmények működtetését irányító gondnok alkalmazása.A biztonságos lakóparki-lakókerti környezet, a bennük kialakított kényelmes lakótér, s nem utolsósorban a helyben igénybe vehető, a közösség élményét nyújtó szolgáltatások rövid idő alatt népszerűvé váltak nálunk is. A tehetősebb hazai családok közül mind többen döntöttek a hasonló településforma mellett, ami jelentős keresletet gerjesztett. Eredményeként 2000 körül már minden második lakásfejlesztő társaság kínált valamilyen lakóparki-lakókerti lakhatási formát.Természetesen ahogy az évek során egyre nagyobb divattá vált lakóparkban lakni, az eredeti, klasszikus nyugati lakóparki jegyek is kezdtek elmaradozni. Ennek oka a szakemberek szerint elsősorban abban keresendő, hogy ezek a pluszok – például a sportolást, kikapcsolódást szolgáló létesítmények kiépítése és folyamatos fenntartása – nemcsak a lakások négyzetméterárát emeli meg jelentősen, hanem a tulajdonosok által havonta fizetendő közös költség összegét is. Ezt alátámasztják a Kala és Társa Ingatlantanácsadó Kft.-től kapott adatok, miszerint az új építésű belvárosi társasházi lakások – ahol semmilyen pluszszolgáltatás nincs – közös költsége jelenleg 120–150 forint/négyzetméter körül van. Ahol portaszolgálat, s esetleg egyszerűbb közös szolgáltatás – például fitneszterem – is működik, a közös költség négyzetméterenkénti összege már 250–280 forint között mozog, míg az olyan magas nívójú lakóparkokban, ahol nagy kert van, s a portaszolgálat, uszoda mellett többféle, egyéb közös szolgáltatás is kiépült, a havi közös költség négyzetméterenkénti összege elérheti a 400–420 forintot is. Ezt azonban egy hazai szűk rétegtől eltekintve egyre kevesebben tudják, illetve hajlandók megfizetni. Érthető hát, hogy az elmúlt évtizedben a lakópark-beruházók az eladhatóság érdekében egyre inkább nagyobb számú lakás kialakítására és a közös szolgáltatások visszafogására törekedtek.
