Csaknem a felével kevesebb lett a WPP Plc nettó profitja az idei első félévben, mint egy évvel korábban: a világ legnagyobb reklámcége 108,4 millió fontot könyvelhetett el az egy évvel korábbi 208,2 millió után. Az árbevétel eközben 28 százalékkal, 4,29 milliárd fontra emelkedett - derül ki a londoni cég közleményéből, amely azt is hangsúlyozza: noha a világgazdaság helyzete javul, kevés jele mutatkozik annak, hogy a megrendelések vagy a beruházások gyarapodnának. Az árbevétel ilyen arányú bővülése ráadásul csalóka, mert ebben benne vannak az akvizíciók, illetve az árfolyamváltozások hatásai is: azok nélkül számolva 8,3 százalékkal csökkent a cég forgalma az első félévben. Ez rosszabb az előre jelzett 7,8 százaléknál, de a WPP azzal vigasztalódhat, hogy amerikai riválisa, az Omnicom még nála is gyengébb eredményt ért el, hiszen 8,8 százalékkal apadt az akvizíciók nélkül számolt forgalma.
Az Ogilvy & Mathert és a Hill & Knowlton pr-céget is magában foglaló WPP vezérigazgatója, Martin Sorrell (képünkön) arra számít, hogy a csoport forgalma jövőre indulhat ténylegesen növekedésnek; a Reutersnek nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy júliusban már javult valamit a helyzet. A WPP-hez tartozó médiaügynökség, a GroupM június végén úgy becsülte, hogy jövőre lassulhat a globális hirdetési piac esése, ahogy Brazíliában, Kínában és Oroszországban javulnak a gazdasági körülmények. A GroupM számításai szerint idén összesen 5,5 százalékkal, 417 milliárd dollárra zsugorodik a reklámköltés szerte a világon, ezt 2010-ben már csak 1,4 százalékos csökkenés követi.
