A gazdasági válság negatív hatásait és a rájuk adott kormányzati választ egyaránt jól tükrözik a munkaügyi statisztikák. Június végéig a legalább ötfős vállalkozások és a költségvetési intézmények által foglalkoztatottak száma 4,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miközben a közszférában a beinduló közcélú munkák nyomán átlag öt százalékkal nőtt a létszám. A jegybank által leginkább figyelt bérmutató, az eseti kifizetések nélküli rendszeres bruttó keresetek dinamikája a versenyszektorban júniusban 5,6 százalékra nőtt, míg a közszférában -2,2 százalékra esett vissza. A közmunka-lehetőségek őszi elapadása után év végén meredeken romolhat a munkaerő-piaci helyzet, ami legfeljebb a munkáltatóknak kedvez a közelgő bértárgyalásokon. Az érintettek elhúzódó és kemény egyeztetésekre számítanak, már csak azért is, mert a minimálbér emelését szabályozó hároméves megállapodás is lejárt.
.
