A vártnál nagyobb nyereséget jelentett a második negyedévről a világ legnagyobb sörgyártója, az Anheuser-Busch InBev: a belga InBev NV és az általa felvásárolt amerikai Anheuser-Busch egybeolvadásával létrejött óriás 18,5 százalékkal, 3,596 milliárd dollárra tudta növelni EBITDA-nyereségét, szemben a Reuters 3,221 milliárdos elemzői várakozásával. A nettó nyereség 13 százalékkal, 1,07 milliárd dollárra emelkedett, az összbevétel ugyanakkor 9,1 százalékkal, 9,5 milliárd dollárra esett. A cég közleménye arra is figyelmeztet, hogy a második félév gyengébb eredményeket hozhat. A pozitív eredmény főleg a fúzióból eredő költségcsökkentéseknek, valamint a latin-amerikai részleg forgalombővülésének köszönhető: Brazíliában például 7 százalékkal több sört sikerült eladni, mint egy évvel korábban. Kelet- és Közép-Európában 8,9 százalékkal kevesebb kelt el a csoporthoz tartozó márkákból - ilyen például a Budweiser, a Stella Artois vagy a Beck's -, de az EBITDA-eredmény itt egyenesen 39 százalékkal javult az alacsonyabb költségeknek köszönhetően. Banki értesülések szerint az AB InBev vevőt keres a régió hét országában meglevő érdekeltségeire, de a mostani jelentés nem utalt divesztíciós tervekre. Magyarországon az AB InBev a Borsodi Sörgyárak Zrt. tulajdonosaként van jelen.
Az InBev tavaly 52 milliárd dolláros ügylet keretében szerezte meg amerikai riválisát, az iparág történetének legnagyobb integrációja révén a társaság 610 millió dollárral tudta lefaragni kiadásait 2009 első félévében, három éven belül pedig összesen 2,25 milliárd dolláros kiadáscsökkentést szeretne elérni.
