BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mozgásban marad a mobilpiac

2009. augusztus 12. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A második negyedévben folytatódott a visszaesés a mobiltelefonok globális piacán, követve az előző két negyedév trendjét, de az ütem már lassult - derül ki a technológiai szektorra szakosodott Gartner piackutató cég jelentéséből. Április-júniusban 286 millió mobilt adtak el szerte a világon, 6,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de az előző három hónapban - az ágazat eddigi legrosszabb negyedévében - még 9 százalékos volt a romlás. Az okos telefonok értékesítése ugyanakkor 27 százalékkal megugrott, hála az olyan alacsonyabbra árazott termékek megjelenésének, mint a Nokia 5800, a finn gyártó első érintőképernyős modellje. A komputerek számos funkcióját, egyebek közt az e-mailezést és az internetezést is átvevő okos telefonok piacán a Nokia részesedése már 45 százalék - szemben az első negyedévi 41,2 százalékkal -, bár a csúcsmodell N97 nem aratott akkora sikert, mint az Apple iPhone legújabb verziója. (Az N97-ből 500 ezer kelt el júniusban, míg az iPhone 3GS-ből egyetlen hétvégén egymillió fogyott el ugyanebben a hónapban.)
A Gartner arra számít, hogy 2009-ben összességében 4 százalékkal szűkül a világ mobilpiaca, de az értékesítések darabszáma a negyedik negyedévben már növekedhet.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet